„Bejelentem: a mai napon felmentettem Jákli Gergelyt, a Paks II.
Atomerőmű Zrt. vezérigazgatóját” – írta a Facebookon Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
Az új vezérigazgató személyét péntek délután jelenti be.
Februárban , a Tisza programjának bemutatásakor Kapitány arról beszélt, hogy diverzifikálnák a villamosenergia- és földgázbeszerzést, és 2035-ig felszámolnák Magyarország orosz energiafüggőségét.
Azt is mondta, hogy a Tisza 2040-ig megduplázná a megújuló energiaforrások részarányát, a Paks II. beruházást pedig felülvizsgálná.
Alekszej Lihacsov, a Roszatom vezérigazgatója májusban azt mondta , bízik a Paks II. építésének felgyorsításában. „A Paks II. építési területén teljes gőzzel folyik a munka.
Februárban öntöttük ki az első betont, idén befejezzük az első új – egyúttal a meglévő erőmű ötödik – blokk alaplemezét, és a második új blokkon is aktívan dolgozunk” – idézte akkor az MTI.
Lihacsov hozzátette: a Roszatom kész alátámasztani a projekt hatékonyságát, valamint az ár és az egyéb paraméterek indokoltságát.
A Tisza győzelme után Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára azt mondta, Oroszország arra számít, hogy az új magyar vezetéssel is folytatódnak a rendkívül pragmatikus kétoldalú kapcsolatok.
Peszkov hangsúlyozta, hogy a magyar nép meghozta döntését, amelyet Oroszország tiszteletben tart, Moszkva pedig érdekelt a jó kapcsolatok fenntartásában. ]]>
Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.