Összefoglaló
EconomxTömeges betegállománnyal és felmondásokkal fenyegetnek a rendvédelmi dolgozókBlikkHáborog a színházi szakma a Déryné-megállapodás miatt, Lannert Juditnak üzentek: "Ijesztő, hogy ezt a zavaros kotyvalékot merik fölajánlani"TelexNagy kihívás előtt a Revolut, az amerikai piacra lépés mindig kemény dió, vajon a fintechnek sikerül?HVGAmerikai katonai szakértő: 2029-ben támadhatnak az EU-ra az oroszok, mert akkor lesz a legsebezhetőbb a NATO légvédelmeDemokrataAkkor is számít, ha már nem emlékszünk ráBlikk„Az első forgatási nap előtt rosszul voltam az idegességtől” – Solére elárulta, miért ő lett az X Faktor új mentora – videóInfostartÖt év alatt mintaprojekt lett a vitatott fakitermelési ügyből a Balaton-felvidékenSport365„Nem vagyok elégedett!” – Mourinho keményen rászólt AsencióraBlikkÁdám Martin után újabb magyar válogatott focista folytatja az NB II-benDemokrataHoppá: már több mint másfélmilliárdnyi közpénzt utaltak ki a TiszánakHVGA Magyar Péter által bejelentett terveket kormányhatározatokba foglalták24.huIntenzív hanghatásra figyelmeztet a pápai bázisrepülőtérVilággazdaságPutyin egy-egy mondatán múlik az európai és amerikai piac sorsa: megszólalt az orosz elnök, azonnal olvadni kezdett a háborús felárKisalföld (Győr)Új ezerforintos jelent meg - Így néz ki a bankjegyPrivátbankárElnéző mosollyal szemlélhetik a magyarok ezt a román adatotEconomxTömeges betegállománnyal és felmondásokkal fenyegetnek a rendvédelmi dolgozókBlikkHáborog a színházi szakma a Déryné-megállapodás miatt, Lannert Juditnak üzentek: "Ijesztő, hogy ezt a zavaros kotyvalékot merik fölajánlani"TelexNagy kihívás előtt a Revolut, az amerikai piacra lépés mindig kemény dió, vajon a fintechnek sikerül?HVGAmerikai katonai szakértő: 2029-ben támadhatnak az EU-ra az oroszok, mert akkor lesz a legsebezhetőbb a NATO légvédelmeDemokrataAkkor is számít, ha már nem emlékszünk ráBlikk„Az első forgatási nap előtt rosszul voltam az idegességtől” – Solére elárulta, miért ő lett az X Faktor új mentora – videóInfostartÖt év alatt mintaprojekt lett a vitatott fakitermelési ügyből a Balaton-felvidékenSport365„Nem vagyok elégedett!” – Mourinho keményen rászólt AsencióraBlikkÁdám Martin után újabb magyar válogatott focista folytatja az NB II-benDemokrataHoppá: már több mint másfélmilliárdnyi közpénzt utaltak ki a TiszánakHVGA Magyar Péter által bejelentett terveket kormányhatározatokba foglalták24.huIntenzív hanghatásra figyelmeztet a pápai bázisrepülőtérVilággazdaságPutyin egy-egy mondatán múlik az európai és amerikai piac sorsa: megszólalt az orosz elnök, azonnal olvadni kezdett a háborús felárKisalföld (Győr)Új ezerforintos jelent meg - Így néz ki a bankjegyPrivátbankárElnéző mosollyal szemlélhetik a magyarok ezt a román adatot
EUR367.43 FtUSD316.34 FtBTC$80,806
Bulvár

Szinte hihetetlen, mit dolgozik a Farm VIP sztárja: ez valójában Simor Olivér munkája

Simor Olivér neve és arca sokak számára ismerős lehet a televízió képernyőjéről, hiszen már több valóságshow-ban és filmes produkcióban is feltűnt az évek során. Jelenleg a TV2 népszerű kalandrealityjében, a Farm VIP 6. évadában láthatják a nézők, ahol a vidéki, tanyasi élet kihívásaival néz szembe. Bár a reflektorfény világa nem idegen számára, mindeközben egy teljesen hétköznapi, civil munkából biztosítja megélhetését, amelyet saját vállalkozásként épített fel.

BlikkBulvár

Simor Olivér neve és arca sokak számára ismerős lehet a televízió képernyőjéről, hiszen már több valóságshow-ban és filmes produkcióban is feltűnt az évek során.

Jelenleg a TV2 népszerű kalandrealityjében, a Farm VIP 6. évadában láthatják a nézők, ahol a vidéki, tanyasi élet kihívásaival néz szembe.

Bár a reflektorfény világa nem idegen számára, mindeközben egy teljesen hétköznapi, civil munkából biztosítja megélhetését, amelyet saját vállalkozásként épített fel.

Eredeti közlés

Olvasd el a teljes cikket a(z) Blikk oldalán

A MediaScan a forrás címét és tartalmi kivonatát mutatja. Az eredeti írás és minden frissítés a kiadó oldalán érhető el.

Tovább a teljes cikkhez
Forráskép

Politikai lefedettség

KormánypártiKözépenKormánykritikus
0Szigorúan depolitizált / Piaci

A(z) Blikk besorolása: Szigorúan depolitizált / Piaci. Az érték automatizált, tájékoztató jellegű elemzés.

Tulajdonos / Finanszírozó: Ringier Hungary

Megosztás Facebook X WhatsApp Telegram E-mail
Címkék

Kapcsolódó témák

Állítsd be a MediaScant megbízható hírforrásnak!
Közösség

Vélemények és hozzászólások

Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.

A hozzászólások betöltése…