Magyar Tudományos Akadémia Kutatóhálózat néven működik majd tovább a Magyar Kutatási Hálózat (HUN-REN) – derül ki az Akadémia október 12-ei közleményéből .
Az intézmény vezetősége a napokban kapta kézhez a Tudományos és Technológiai Minisztérium előterjesztéseit, amelyek az MTA-ról és a HUN-REN-ről szóló törvényt is módosítanák.
A módosítások elfogadása után a kutatóhálózat, amelyet az Orbán-kormány még 2019-ben szakított el az Akadémiától , visszatérne az MTA felügyelete alá, méghozzá az ELTE-hez került négy kutatóközponttal együtt.
Az új, egységes kutatóhálozat Magyar Tudományos Akadémia Kutatóhálózat néven működik majd, de nem egészen a 2019 előtti állapotot állítják vissza.
A hálózat ugyanis továbbra is sajátos jogállású jogi személy marad, kutatási intézményei pedig jogi személyiséggel fognak rendelkezni.
Ugyanakkor az Akadémia jóváhagyására lesz szükség a hálózat költségvetésének elfogadásához, kutatási intézmény létrehozásához, befogadásához, átszervezéséhez és megszüntetéséhez, valamint az alapító okiratok módosításához.
A kutatóhálózat 12 tagú vezetőtestületébe az MTA Elnöksége, a Tudományos és Technológiai Minisztérium és az Intézményvezetői Kollégium három-három tagot delegál, egy-egy tagot pedig a Fiatal Kutatók Akadémiája és a munkavállalói érdekképviseletek küldenek majd.
A kutatóhálózat elnökét a vezetőtestület választja az MTA elnöke és a miniszter közös, pályázaton alapuló javaslatára.
A HUN-REN vezetését egyébként idén október 22-étől Stipsicz András veszi át, erről itt írtunk bővebben.
Az egységes kutatóhálózatnak legkésőbb 2027. január 1-jétől rendezett jogi és finanszírozási kereteket kell biztosítania a kutatóhelyek számára.
Az Akadémia azt kérte a kormánytól, hogy a 2027-es költségvetésben őrizzék meg a kutatóhálozatnak előirányzott 90 milliárd forintos finanszírozást, az MTA feladatait pedig a jelenleginél jelentősen nagyobb mértékben támogassa.
A Tudományos és Technológiai Minisztérium egyelőre nem nyújtotta be a törvénymódosítási javaslatokat a parlamentnek, előtte ugyanis kikérik az Akadémia, a kutatóhálózat és a ELTE négy kutatóközpontjának véleményét, meglátásait is.
Az MTA vezetése ugyanakkor „szoros határidőről” írt a visszajelzések eljuttatásával kapcsolatban, ami nem csoda, hiszen a minisztérium korábbi hírek szerint október végére szeretné hatályba léptetni az új jogszabályokat .
The post Bemutatták a HUN-REN-t átalakító törvényjavaslatot first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.