„Az Australopithecus esetében az emberszabású majmokra jellemző karerősség párosult az emberre jellemző lábszerkezettel; ez arra utal, hogy olyan egyedi mozgási stratégiát követtek, amelynek nincs párja a mai élővilágban” – állítja a Science Adavances folyóiratban megjelent tanulmány .
Az ausztrál Connect Sci tudományos portálon megjelent ismertető szerint Kristian J.
Carlson, a Dél-kaliforniai Egyetem Keck Orvostudományi Karának kutatója és munkatársai 1,5–3,7 millió éves Australopithecus és a korai Homo maradványokat hasonlított össze.
A kutatócsoport CT-vizsgálatok segítségével mérte fel a csontok szilárdságát, részletes képet alkotva a csontokról és azok belső szerkezetéről.
Carlson és kollégái kiszámították a csontok vastagságát és szerkezetét, hogy megbecsüljék, azok miféle hajlító és csavaró erőknek lehettek kitéve.
Az eredmények arra utalnak, hogy az Australopithecus és a korai emberfélék közötti átmenet során jelentős változás történt a hominidák mozgásmódjában. „Véleményünk szerint a végtagok relatív erőssége úgynevezett »küszöbérték-jellemző« – vagyis olyan különbség, amely az Australopithecus és a Homo közötti viselkedésbeli váltás fontos és alapvető mérföldkövét jelzi” – állítják a kutatók.
Eredményeik a kutatók szerint segíthet végképp lezárni a fákon élő emberelődökről és a két lábon járás megjelenéséről szóló vitát. ]]>

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.