Két éve nyomoznak a hatóságok abban az áfacsalási ügyben, amelyben gázkereskedő cégek bevételét elektronikai termékek fiktív kereskedelméről szóló számlákkal tüntethették el.
A 444 információi szerint a nyomozati iratok alapján több mint 300 milliárd forint áramolhatott ki Magyarországról, előbb szlovák, majd brit bankszámlákra.
A lapnak nyilatkozó források szerint a hatóságok a pénzhez és a végső haszonhúzókhoz sem kerültek közelebb.
Mintegy 67 milliárd forint áfabevételtől eshetett el a költségvetés a gázkereskedelemre épülő csalássorozatban.
Az ügynek a legutóbbi tájékoztatás szerint 41 gyanúsítottja van: hármukat költségvetési csalással, a többieket közokirat-hamisítással gyanúsítják.
Két férfi 2025 januárja óta letartóztatásban van.
A gázeladás bevételét fiktív vásárlásokkal tüntethették el A 444 által bemutatott módszer szerint a jellemzően frissen alapított, strómanok nevén működő vállalkozások külföldről vásároltak gázt, majd Magyarországon értékesítették.
A belföldi eladásokból származó, áfát is tartalmazó bevételt azonban fiktív elektronikai beszerzésekre hivatkozva továbbutalták külföldre, az adót pedig nem fizették be.
A cégek között több feltűnő egyezést talált a lap: voltak vállalkozások, amelyeket néhány nap különbséggel alapítottak, ugyanazon a napon ugyanabban a bankfiókban nyitottak nekik számlát, éves pénzügyi beszámolójuk pedig ezer forintra megegyezett.
A csalássorozatról a Válasz Online tavaly novemberi cikke alapján már beszámoltunk : az akkori információk szerint a cégek a gázeladások után keletkező áfafizetési kötelezettségüket papíron lebonyolított elektronikai ügyletekkel csökkentették le.
A védelem a letartóztatást és az eljárást is kifogásolja A 444 ügyvédjén keresztül kérdéseket tett fel az egyik letartóztatott gyanúsítottnak, L.
A gázpiaci szakember és védője, Kálmándy László azt állítja, hogy a férfi kizárólag egyes cégek földgáz-kereskedelmi engedélykérelmeit intézte, a későbbi pénzmozgásokhoz és a fiktív számlázáshoz nem volt köze.
Az ügyvéd a lapnak úgy fogalmazott: ha megnézzük, hogy ennek az egésznek a beindításához, megszervezéséhez, a strómanok felhajtásához, beszervezéséhez micsoda szervezetre volt szükség, könnyű belátni, hogy védencemnek nemcsak hajlandósága nem volt ilyen bűncselekmény elkövetésére, de erőforrásai, kapcsolatrendszere és tőkéje sem lett volna, hogy ezt véghezvigye.
Az ügyvéd szerint a strómanok beszervezőiként említett személyek szabadlábon vannak, miközben védencét több mint másfél éve fogva tartják.
A letartóztatás elrendelésekor a hatóságok másként írták le az engedélyeztetés szerepét.
Amint arról 2025 januárjában beszámoltunk, a Fővárosi Törvényszék közlése szerint a másodrendű gyanúsított abban működhetett közre, hogy strómanok nevén létrehozott, tényleges gazdasági tevékenységet nem végző társaságok engedélyhez jussanak , majd valótlan földgázértékesítésekről számlázhassanak.
Kálmándy László eljárási hibákat is kifogásolt.
Pétert idén nyáron első fokon szabadlábra helyezték, ám az ügyészség fellebbezése után másodfokon ismét elrendelték a letartóztatását.
Az ügyvéd szerint a döntéshez nem jutott el a védelem beadványa, az ügyészség részletes fellebbezését pedig nem kézbesítették nekik.
Utóbbi mulasztást a 444 által ismertetett levélben a Fővárosi Törvényszék elnöke is elismerte.
A Fővárosi Főügyészség a lapnak azt válaszolta, hogy a nyomozás érdekei kizárólag letartóztatással biztosíthatók, a bűnügyi felügyeletet nem tartják elegendőnek.
Közölték azt is, hogy a teljes elkövetői kör és a pénz útjának felderítésére irányuló, belföldi és külföldi szálakat egyaránt érintő nyomozás folyamatban van.
A NAV nem válaszolt a 444 kérdéseire.
The post Százmilliárdos gázmaffia: a befolyásos szervezőket két éve nem találják first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.