Megszavazta a parlament a legfőbb ügyész lemondási idejének rövidítését, így Nagy Gábor Bálint augusztus 25-én távozhat a hivatalából.
A határozati javaslatot az Országgyűlés elnökének feladatait ellátó tiszás alelnök, Hallerné Nagy Anikó nyújtotta be , a keddi rendkívüli ülésen 146 igen szavazattal és 44 tartózkodással fogadták el.
Nagy Gábor Bálint július 22-én mondott le, és maga ő jelölte ki az augusztus 25-ei dátumot, hogy lemondási ideje rövidebb legyen.
A törvény szerint ugyanis a legfőbb ügyész lemondási ideje 6 hónap lenne, viszont az Országgyűlés és a lemondó fél ennél rövidebb időben is megállapodhat.
Nagy Gábor Bálint lemondását azzal indokolta , hogy „az ügyészség nem válhat politikai szereplők küzdelmeinek eszközévé”, miatta támadják a szervezetet, noha szerinte a törvényeknek megfelelően látta el a feladatát.
Döntését Magyar Péter miniszterelnök úgy kommentálta, hogy „az ország újabb Orbán-bábtól szabadult meg, aki akadályozta a rendszerváltást”.
A legfőbb ügyészt Magyarországon a köztársasági elnök javaslatára az országgyűlés választja meg 9 évre, az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával.
Az Alaptörvény 14. módosítása alapján a jelöltet már nem kötelező az ügyészi szervezetből kiválasztani .
Amennyiben délután a parlamentben köztársasági elnöknek választják Baka Andrást , a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét, a következő legfőbb ügyészt már ő jelölheti.
The post Döntött a parlament: előbb távozhat a hivatalából a legfőbb ügyész first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.