Magyarországon tavaly az emberek 15,8 százaléka nem engedhette meg magának, hogy rendszeresen fizessen a szabadidős tevékenységért.
Az élelmiszerek és az otthoni internetelérés megfizethetőségét vizsgálva pedig még előrébb kerültünk – nem az élvonalban, hanem a sereghajtók között.
Arra a kérdésre, hogy mennyire számít szegénynek egy társadalom, nemcsak az adhat választ, hogy mekkora a jövedelme egy átlagos háztartásnak, vagy hogy hányan élnek a szegénységi küszöb alatt.
Az is sokat elárul, hogy az emberek mire nem képesek már pénzt szánni: rendszeresen el tudnak-e menni valamilyen szabadidős programra, megengedhetik-e maguknak, hogy kétnaponta húst, halat egyenek, vagy annak vegetáriánus megfelelőjét, és hogy ki tudják-e fizetni az otthoni internetkapcsolatot.
Az Eurostat friss adatai szerint 2025-ben az Európai Unió lakosságának 12,1 százaléka nem engedhette meg magának, hogy rendszeresen részt vegyen valamilyen szabadidős tevékenységben.
Az országok között hatalmas különbségek voltak: Horvátországban mindössze 3,9 százalék volt ez az arány, Görögországban viszont 27,3 százalék.
Magyarország az öt legrosszabbul teljesítő uniós ország között volt.
Ez azért érdekes mutatója a szegénységnek, mert a szabadidős tevékenység nem feltétlenül jelent drága hobbit vagy külföldi nyaralást.
A mutató azt jelzi, hogy valakinek még arra sincs elegendő pénze, hogy rendszeresen részt vegyen olyan tevékenységben, ami nem a munkához vagy a háztartás fenntartásához kapcsolódik.
Már az étkezésnél is komoly a lemaradás ]]>

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.