Elsa Berrien 2020-ban szerezett képzőművészeti diplomát a chicagói School of the Art Institute of Chicago -ban, majd 2024-ben végzett a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Fotográfia Mester szakán .

Jelenleg New England-ben él és fotográfiával foglalkozik.

Közel állnak hozzá az analóg technikák és a fotográfiai kísérletezés.

Képeit filmre készíti, amiket sötétkamrában hív elő, valamint kollázsokat és könyveket is alkot.

Munkáiban az archívumok működését és szerepét vizsgálja, személyes és intézményi szinten egyaránt.

Arra keresi a választ, hogyan formálják a történelmi és a jelenkori események az archívumokat, és azt, ahogyan a múltat megőrizzük és értelmezzük. „This is the finest place I have struck yet” („Ez a legszebb hely, amire valaha is rábukkantam”) című fotográfiai projekt ismétlődő vizuális és kézzelfogható kísérletek sorozata, amelynek célja az emlékek megőrzése, megragadása és rögzítése személyes archívumok létrehozásán keresztül.

Ezek a munkák egy nem ritka történetet mesélnek el: egy családét, amely társadalmi és politikai történelmi események következtében szétszakadt, majd ennek következményeként földrajzi távolság választotta el őket egymástól.

Nem én vagyok az első, akinek a családja különböző országok és kultúrák között oszlik meg – és nem is én leszek az utolsó.

Amikor először érkeztem az Egyesült Államokból Magyarországra, azért jöttem, hogy jobban megértsem nemcsak önmagamat, hanem a nagyapámat és az általa hátrahagyott családot is.

Az 1956-os magyar forradalom résztvevőjeként tizennyolc éves korában alig maradt más választása, mint elmenekülni, és máshol új életet kezdeni. – írja Elsa a nagypapájáról készült projektje kapcsán.

Elsa Berrien Szepsy Tamás „A fájdalmat gyakran csend övezi: vannak emlékek, amelyek túl fájdalmasak ahhoz, hogy újra felidézzük őket, vagy hogy szavakkal ismét életre keltsük.

Szerettem volna megismerni a nagyapám múltját, valamint azt a szerepet, amelyet országa történelmének egy rendkívül traumatikus időszakában játszott – ő azonban nem kíván beszélni erről.

A múlt feltárására tett kísérletem során rájöttem, hogy nem kell mindent kivizsgálni vagy napvilágra hozni, különösen akkor, ha az a múlt nem a sajátom.” Ahogyan a nosztalgiában való elmerülés is veszélyes lehet, ugyanez elmondható a családtörténetről is.

Generációkon átívelő távolság és elszakítottság esetén könnyű megfeledkezni arról, hogy azok számára, akik mindezt átélték, a fájdalomtól nem olyan egyszerű megszabadulni.

Elsa Berrien Ezt a „Kézikönyvet a magyarok számára” nagyapám kapta 1959-ben, amikor megérkezett az Egyesült Államokba, egyfajta túlélési útmutatóként az amerikai kultúrához, nyelvhez és szokásokhoz.

Magammal hoztam vissza Magyarországra, és itt azt láthatjuk, ahogy nagyanyám, Júliana által készített asztalterítőn fekszik.

Elsa Berrien Nagyapám minden vagyonát hátrahagyva hagyta el Magyarországot, és nincs sok családi örökségünk.

A fotón látható herendi dobozt 2022-ben ajándékozta anyámnak a magyar rokonaink, és ez az egyik azon kevés dolog közül, ami anyámnak megmaradt Nagymamájától, Júlianától.

Anyám második neve is Júliana.

Júliana volt az, aki elmondta nagyapámnak a 18. születésnapján azt mondta, hogy azonnal el kell hagynia Magyarországot (1956. november 24.).

Elsa Berrien Ez a három zászló a nagyszüleim házának ablakában lobog.

Míg a nagyapám magyar, addig a nagymamám norvég.

Bevándorlóként az 1960-as években találkoztak az Egyesült Államokban.

Elsa Berrien Mindenhol Magyarországon kerestem a nagyapámra utaló nyomokat.

Ez egy fénykép formájában bukkanott fel, amelyet kint hagytak, de elrejtettek a nagypapám által már nem szóba álló nővérének az emeleti szobájában. „Lehet, hogy soha nem fogom megtudni, milyen szerepet játszott a nagyapám hazája forradalmában, és ezt el kell fogadnom.

Ahelyett, hogy megpróbáltam volna újra felidézni egy olyan múltat, amelynek emlékezete talán pontos, talán nem, a nagyapám magyarországi jelenlétének nyomait kerestem és gyűjtöttem össze.

Az ünnepek idején visszatértem az Egyesült Államokba, és ott is ugyanezt tettem – ezúttal azonban a nagyapám jelenlétében –, lelkesen megörökítve és rögzítve minden olyan információt, amelyet hajlandó volt megosztani velem.

A kollázstechnika és a fényképek egymásra rétegzésének segítségével létrehoztam a saját, új és bizonyos mértékig mesterségesen konstruált archívumomat.

Egy olyan archívumot, amelyet nem korlátoznak azok a földrajzi, nyelvi és hagyománybeli akadályok, amelyek hosszú időn át útját állták az akaratukon kívül szétszakított családok újraegyesülésének.

Ez az archívum a nagyapám és köztem fennálló, jelen idejű kapcsolatból formálódik, amely a Magyarországhoz fűződő, immár közös kötődésünk révén csak még erősebbé vált.” Elsa Berrien Ez egy kollázs, amelyen egy 1900-as évek elejéről származó képeslap látható arról a helyről az Egyesült Államokban, ahol a nagyszüleim élnek.

A képeslap tetején egy kinyomtatott képernyőfelvétel látható egy FaceTime-hívásról, amelyet a nagyszüleimmel folytattam, miközben Magyarországon voltam.

A képen látható szöveg a nagyapám e-mailben küldött válasza erre a kollázsra.

Elsa Berrien Ez egy önarckép, amelyre ráillesztettem egy gyakorló lapot abból az időszakból, amikor magyar nyelvórákat vettem Zsuzsi nagynénémtől.

Éppen a magyar ábécé különböző magánhangzóit ismételtük át.

Elsa Berrien Ezek a nagyapámról készült fotók, amelyeket akkor készítettem, amikor 2023-ban a téli szünetben visszatértem az Egyesült Államokba.

Itt egy iskolai sapkával és egy régi magyarországi térképpel látható.

Mindkettőt évekkel azután hozta magával az Egyesült Államokba, hogy kivándorolt.

Elsa Berrien Ez egy fénykép a nagyapámról, amelyen éppen kifejezi a bosszúságát amiatt, hogy ő lett ennek az egésznek a középpontja.

Elsa Berrien Nagyapám nem igen érti a munkáimat, és azt mondja, hogy ez azért van, mert ő csak egy „magyar paraszt”.

Ez egy e-mail, amelyben a lap alján látható kollázsra reagál.

Elsa Berrien Ez egy kollázs, amelyen a nagyszüleim maine-i nappalija és a tokaji szőlőültetvények láthatók, ahol nagyapám gyerekkorában töltötte a nyarait.

Unokatestvére, Szepsy István, jelenleg ezeknek a birtokoknak a tulajdonosa, és továbbra is Szepsy borokat készít.

Elsa Berrien Ez egy kollázs, amelyen anyám, dédszüleim, az Egyesült Államok térképének egyes részei, valamint a „Magyarok kézikönyve” egy részlete látható, amelyben az olvasót arra kérik, hogy fordítsa le a „Erőszak az Egyesült Államokban” című szövegrészt magyar nyelvre.

Elsa Berrien Ez egy kollázs, amelyen a nagyszüleim maine-i nyaralójának konyhája és a Visegrádból nyíló Duna-kilátás látható.

A kollázsban szerepel még a nagyszüleim esküvői fotója, egy családi fotó hátulja, amelyen kézzel írt nevek és dátumok láthatók, valamint egy apám által festett kép, amely a nagynéném szentendrei otthonában lóg.

Elsa Berrien A kollázs közepén látható, szepia árnyalatú fénykép azt a képet ábrázolja, amelyet nagyapám sógora 1956 után évekkel készített.

Amikor megkérdeztem nagyapámat, hogy mi látható ezen a képen, és miért készült, azt mondta, hogy „Ez az a hely, ahol október 23-án összejöttünk” Kőkapuban.

Ennél többet nem árult el.

A sógora már meghalt, így tőle sem tudtam megkérdezni.

A képet itt olyan jelenlegi fényképekkel kombináltam, amelyeken nagyapám Maine-ben látható.

Elsa Berrien Közelkép a kiejtési útmutató térképéről a Kézikönyv magyarok számára című kiadványból.

Én Connecticutból származom, és ennek (valamint a legtöbb másik államnak) a fonetikus írásmódja pontosan olyan, ahogyan nagyapám a mai napig kiejti őket.

The post „A fájdalomtól nem olyan egyszerű megszabadulni” – szemcsés képekben idézi meg ’56-ban elmenekült nagyapját first appeared on 24.hu .