Egy szabálytalan parkolásból indult júniusban az az ügy, ami mára Philadelphia egyik legnagyobb bűnügyi nyomozásává nőtte ki magát.
A rendőrök egy középkorú férfinél az igazoltatása során hamis iratokat, fegyvereket és drogokat találtak, ezek vezették őket a „horrorházhoz”.
A házkutatás során több mint egymillió digitális képet és több ezer videót foglaltak le, köztük olyan felvételeket is, amiken sérültnek vagy eszméletlennek tűnő nők láthatók.
Több eltűnt nővel is összekötötték a házat, de holttestet vagy közvetlen bizonyítékot egyelőre nem találtak.
A lefoglalt anyagok egy része az igazoltatott férfi már halott apjához, Raymond „RC” Horschhoz köthető, aki erotikus filmeket készített és erőszakos, mazochisztikus témájú műveket publikált.
A 44 éves Eugene Horschot 2026 júniusában állították meg Philadelphiában, mert BMW-jével egy rendvédelmi szervek számára fenntartott helyen parkolt.
Az autó hátsó ülésén egy nő is ült.
Később kiderült, hogy nála egy olyan igazolvány volt, amin ugyan az ő fényképe szerepelt, de egy 2023 óta eltűntként nyilvántartott nő neve állt.
A rendőrök az autóban több hamis igazolványt is találtak, köztük egy olyat, ami a DEA (Kábítószer-ellenes Hivatal) igazolványának tűnt, Horsch fényképével.
A hatóságok szerint a férfi soha nem dolgozott a szövetségi ügynökségnél.
A járműből két pisztoly és a rendőrség becslése szerint mintegy 8000 dollár értékű illegális kábítószer is előkerült.
A rendőrök ezután jutottak el Eugene Horsch észak-philadelphiai otthonához.
Az ingatlan korábban apja, Raymond „RC” Horsch tulajdonában volt, aki tavaly meghalt.
A házkutatás után a hatóságok már nem egyszerű fegyver- és kábítószeres ügyként kezelték az esetet, annál sokkal súlyosabb dolgok körvonalazódtak.
A házban talált bizonyítékok A nyomozók az amerikai sajtó által csak horrorháznak nevezett ingatlanban további fegyvereket, marihuánatermesztésre utaló nyomokat, egy újabb hamis FBI-jelvényt és öt urnát találtak, amik a hatóságok szerint hamvasztott emberi maradványokat tartalmazhattak.
A pincében egy olyan helyiséget is felfedeztek, amit a rendőrök „valamilyen házi laboratóriumként” írtak le.
A CNN szerint a helyiségben vegyszerek voltak palackokban, hordókban és műanyag tárolókban, valamint egy körülbelül 208 literes hordó, amit vízvezetékekhez csatlakoztattak.
A legfontosabb bizonyítékot azonban a digitális adathordozók jelentették: a hatóságok elképesztő mennyiségű, több mint egymillió fényképet és több ezer videót találtak számítógépeken, merevlemezeken, pendrive-okon, kamerákon és telefonokon.
A felvételek között olyan anyagok is vannak, amiken legalább öt nő eszméletlennek vagy halottnak tűnik.
A rendőrség vizsgálja, hogy mely jelenetek voltak megrendezett filmek, és melyek kapcsolódhatnak valódi bűncselekményekhez. ]]>

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.