Fociban ez benne van – felelte Szoboszlai Dominik az M4-nek, amikor az Ukrajna ellen 1-0-ra elveszítettmeccs végi tömegjelenetről kérdezték.
A két csapat játékosai összeugrottak ugyanis a ráadásban, miután Nazarenko második sárga lapot érően rácsúszott Tóth Rajmundra.
Kerkez és Cihankov akaszkodott össze, majd Szoboszlai is ott termett, ezután a kispadok is beszálltak, miközben a lelátóról különböző tárgyak repültek a pályára.
Beletelt egy kis időbe, míg lecsillapodott a hangulat. „Büszke vagyok a csapatra, kiraktunk mindent, ma nem volt elég.
A szerencse nem volt velünk, megvoltak a helyzeteink, nem ment be semmi.
A második félidőben, úgy gondolom, hogy nem volt közük a mérkőzéshez.
Úgyhogy megyünk tovább” – mondta a mérkőzésről, majd még visszatért a balhéra: Az egy jó jel, hogy teljesen mindegy, ki van ott, bele fogunk állni.
Szoboszlai azzal zárta a nyilatkozatát, hogy folytatni kell, amit elkezdtek, és akkor melléjük áll a szerencse a folytatásban.

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.