A DélKerTÉSZ üdvözli az árrésstop tervezett kivezetését , mert szerintük a szabályozás jelentős nyomást gyakorolt a termelőkre és beszállítókra, különösen a paprika- és paradicsomszezonban.
A szervezet szerint az idei nyáron a két termék termelői ára közel 10 százalékkal csökkent, amiben meghatározó szerepe volt az intézkedésnek.
Nagypéter Sándor , a közel ötszáz termelőt tömörítő szervezet elnöke szerint a normál piaci működéshez kiszámítható szabályozásra van szükség.
Úgy látja, a jelenlegi 10 százalékos árréskorlát nem megfelelő megoldás, ugyanakkor a kereskedelmi láncok túlzott árréseinek visszatérését sem tartaná elfogadhatónak.
Fokozatos áfacsökkentést javasolnak A szervezet szerint a hazai zöldség- és gyümölcstermékek áfakulcsát 27-ről 5 százalékra kellene mérsékelni.
A parlament elé benyújtott adótörvénycsomagban ugyan egyelőre nem szerepel ilyen lépés, de a DélKerTÉSZ folytatná az egyeztetéseket a minisztériumokkal.
A termelők egy többlépcsős bevezetést is elfogadhatónak tartanának.
Első körben a hazai termelés szempontjából meghatározó friss vagy hűtött zöldségek és gyümölcsök kerülnének a kedvezményes kulcs alá.
A szervezet szerint ezzel a teljes termékkörre becsült 160 milliárd forintos költségvetési bevételkiesés 50-70 milliárd forintra mérséklődhetne.
Átalakulhat a kiskereskedelem A DélKerTÉSZ arra is figyelmeztet, hogy a kiskereskedelmi különadó változása és a plázastop esetleges kivezetése jelentősen átalakíthatja az élelmiszer-kereskedelmi piacot.
A szervezet szerint a közepes méretű, hazai tulajdonú láncok nehezebb helyzetbe kerülhetnek, miközben a diszkontláncok tovább erősödhetnek.
Nagypéter Sándor úgy véli, a következő három-öt évben jelentős piaci átrendeződés jöhet, amely a jelenlegi szereplők sorrendjét is átalakíthatja.
Szerinte az árrésstop megszűnése ugyanakkor a kisebb vidéki családi boltoknak új lehetőségeket teremthet.
The post A zöldség-gyümölcs áfájának csökkentését kérik a termelők first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.