A Ryanair július 10-i , Szalonikiből Memmingenbe tartó járatának hajtóművéből leszakadó darabok törték be azt az utasablakot, amelyen keresztül egy férfi feje és jobb válla a gépen kívülre került – derül ki az amerikai Nemzeti Közlekedésbiztonsági Tanács (NTSB) előzetes jelentéséből, amelyről a BBC számolt be.
A vizsgálat szerint nem sokkal a felszállás után a gép jobb oldali hajtóművének egyik ventilátorlapátja eltört.
A hajtóműből származó törmelék eltalálta és betörte az egyik utasablakot, a hirtelen nyomáskülönbség pedig a mellette ülő szerb állampolgárságú Ljubisa Karović fejét és jobb vállát a nyíláson keresztül a gépen kívülre szívta.
A férfi súlyosan megsérült és sokkos állapotba került.
Karović felesége, Svetlana Grković Maksimović később a BBC szerb kiadásának azt mondta, két másik utassal együtt több percen keresztül férje lábát fogták.
Az NTSB a pilóták beszámolója alapján azt is rekonstruálta, mi történt a hajtómű meghibásodása előtt.
Emelkedés közben a személyzet először erős vibrációra figyelmeztető jelzést kapott a jobb oldali hajtóműből.
Csökkentették annak teljesítményét, majd elvégezték a szükséges ellenőrzéseket.
Miután a vibráció megszűnt, robotpilótával folytatták az emelkedést.
Nem sokkal később azonban a hajtómű ismét erősen vibrálni kezdett, majd a személyzet hangos csattanást hallott.
Ekkor vészhelyzetet jelentettek, és megkezdték az ereszkedést.
A légiutas-kísérők szintén hallották és érezték a vibrációt, és kisebb mennyiségű füstöt is láttak.
Ezután leestek az oxigénmaszkok.
Az egyik légiutas-kísérő arra lett figyelmes, hogy az utasok segítségért kiabálnak: az egyik utas részben a megrongálódott ablak nyílásába került, maga az ablak pedig teljesen hiányzott.
A személyzet végül úgy döntött, visszafordul Szalonikibe, ahol a gép probléma nélkül leszállt.
Az előzetes jelentésből az is kiderült, hogy a hajtóművet mindössze két hónappal korábban, májusban ultrahangos vizsgálatnak vetették alá, de akkor nem találtak rajta hibát.
Michael O’Leary, a Ryanair vezérigazgatója korábban azt mondta, elképzelhető, hogy a meghibásodást a hajtóműbe került idegen tárgy okozta.
A baleset pontos okát továbbra is vizsgálják.
A görög hatóságok az incidens után teljes egészében az amerikai NTSB-re bízták a vizsgálatot.
A repülőgépet a Ryanair leányvállalata, a Malta Air üzemeltette. ]]>

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.