„Az elmúlt időszakban több olyan konkrét eset is történt, amely ismét ráirányította a figyelmet arra, hogy mind a kapcsolati erőszakhoz kapcsolódó távoltartás, mind a közlekedés rendjét kirívóan veszélyeztető cselekmények szabályozása terén sürgős jogalkotói lépésekre van szükség” – mondta Facebook-videójában Pósfai Gábor belügyminiszter.
Mint az a keddi közlönyből kiderült, a szociális tárcától átkerült hozzá a hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazható távoltartásra vonatkozó jogszabályok előkészítése.
A Belügyminisztérium szerint a jogszabályoknak a jelenleginél hatékonyabban kell szolgálniuk a megelőzést, és „megfelelő visszatartó erőt kell jelenteniük azok számára, akik mások életét vagy testi épségét veszélyeztetik”.
Pósfai jogos társadalmi elvárásnak nevezte, hogy a rendőrök szélesebb intézkedési jogosultságokat kapjanak, és a jelenlegi keretek között is lehetőség legyen szigorúbb büntetések kiszabására. „Ennek megvalósítása érdekében a kapcsolati erőszak visszaszorítása és a közlekedésbiztonság fokozása kapcsán a Belügyminisztérium kidolgozott javaslataival egyeztetéseket kezdeményezünk a szabályozásért felelős tárcákkal” – fogalmazott.
A javaslatok közül kiemelte a távoltartás rendszerének megerősítését és kiterjesztését.
Indokoltnak nevezte azt is, hogy a bírósági távoltartást hosszabb időre lehessen elrendelni.
Emellett arról beszélt, hogy az áldozatok biztonságát veszélyeztető magatartások esetén lehetővé kell tenni a hatóságok korábbi beavatkozását.
Pósfai ezután a Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter által kezdeményezett, közlekedésbiztonságról szóló társadalmi párbeszédre tért ki.
Mint mondta, annak témái között több olyan kérdés is szerepel, amelyet közlekedésrendészeti szempontból is fontosnak tartanak.
A két tárca a kérdőíves konzultáció lezárása után kezdi meg az egyeztetéseket.
Augusztus közepén egy Facebook-posztban számolt be arról egy járókelő nő, hogy a Lehel téri metrómegállóban egy erős testalkatú férfi a nyakánál fogva a falhoz nyom egy síró nőt.
A járókelő egy másik nővel együtt közbeavatkozott, megfogták a nő kezét, és amikor a férfi kiabálni kezdett velük, akkor sem tágítottak, a bántalmazott nővel együtt a Lehel téri piachoz szaladtak, ahol aztán hívták a rendőrséget.
A nő bejegyzése szerint a bántalmazott nő zsebében volt egy 60 napra szóló bírósági távoltartási végzés a férfival szemben, amiért korábban is bántalmazta már őt, volt, hogy sodrófával ütötte.
A beszámoló szerint azonban miután a rendőrségen négy órát várakoztak, közölték velük, hogy a nőt nem fogják most kihallgatni, a férfit pedig elengedik.
A rendőr arra hivatkozott, hogy meg van kötve a keze.
Az esetről a rendőrség a 444 kérdésére azt írta, hogy a férfit egy újabb bűncselemény gyanúja (zaklatás minősített esete) miatt pár nappal később elfogták, és őrizetbe vették.
Arról, hogy milyen anomáliák vannak a megelőző távoltartási végzésekkel kapcsolatban és azok, hogyan nem védik a nőket ebben a cikkben írtunk korábban. ]]>

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.