14 milliárd forintot költött el politikai tevékenysége és különböző megkérdőjelezhető személyes juttatásokra a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) az elmúlt években – jelentette be a Telex tudósítása szerint Zoltán Péter , agrárstratégiáért, kommunikációért és átvilágítási ügyekért felelős miniszteri biztos, aki hozzátette, évi körülbelül 11 milliárd forinttal tudják csökkenteni a NAK működési költségeit, és terveik szerint már decemberben megtartanák a kamara tisztségviselőinek megválasztását.
Zoltán Péter szerint a politikától meg kell szabadítani a kamarát, és a szakmaiságnak kell meghatároznia a működését.
A miniszteri biztos elmondta azt is, hogy a magyar gazdák januári strasbourgi tüntetésén a NAK napi díjat fizetett a tüntetőknek, miközben az útiköltségeket és a szállást is állta.
Orbán Viktorhoz buszoztatták a gazdákat Öt külföldi tüntetést finanszírozott a kamara, ami 30 millió forintjába került a szervezetnek.
Ezeken a tüntetéseken fideszes influenszerek, így Deák Dániel és Bohár Dániel is részt vettek.
A Kamara emellett a Tusványost rendező alapítványt, a Bálványosi Nyári Szabadegyetemet is támogatta 2024-ben és 2025-ben, összesen 8 millió forinttal.
Zoltán Péter szerint a fideszes jelölteket szintén támogatta a szervezet 69 választókerületben 2025 decembere és 2026 áprilisa között, ami összesen közel 182 millió forintjába került a NAK-nak.
Ennek kedvezményezettjei között szerepelt Szűcs Gábor is, aki jelenleg a Fidesz parlamenti képviselője.
Emellett 191 millió forintot költött a NAK két olyan szakmainak álcázott, politikai rendezvényre, amin a gazdákat Orbán Viktorhoz buszoztatták, hogy előttük mondjon beszédet a korábbi miniszterelnök – írja tudósításában a Telex.
A miniszter biztos arról is beszélt, hogy több mint 700 falugazdászt is felhasználták a kampányban: email-címeket kellett gyűjteniük, ami sikerült is, 250 ezret tudtak összeszedni.
Nem tudják egyelőre, hogy milyen mértékben történt GDPR-sértés, de Zoltán Péter szerint a Fidesznél köthettek ki az email-címek.
A Fidesz jeöltjeként indult a választáson az elnök A választások előtt a kamara elnöke Papp Zsolt György volt, aki ezzel egy időben a Fidesz színeiben is elindult a választáson.
Összesen 93 millió forint értékű megkérőjelezhető megbízási és munkaszerződéseket találtak Zoltán Péter szerint az átvilágítás során.
Ilyen volt például, hogy a lemondott megyei elnököket a kamara pénzén tovább fizették az elmúlt két évben, ez közel 17 millió forintjába került a NAK-nak, míg a Kamara elnökének a socialmédiás jelenlétét végző munkatársak közel 30 millió forintot kaptak, pedig a beszámolók szerint senki nem tudott róla, hogy ők kik voltak és milyen munkát végeztek.
Zoltán Péter beszélt arról is, hogy Győrffy Balázs volt kamarai elnök 2024-es lemondását megelőző napon 1,8 milliárd forint értékben kötött meg három kommunikációs szerződést, amik tartalmi és időbeli átfedésben voltak egymással, és korábban a Kamra tevékenységében is nevesítették már ezeket a feladatokat.
Balásy Gyula cégével, a Lounge Event Kft. az évek során emellett 2,4 milliárd forint kötöttek rendezvényszervezési szerződéseket – írja a Telex.
The post Átvilágítás: 14 milliárd forintnyi gyanús költekezést találtak az agrárkamaránál first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.