Egy belső levélben fakadt ki Parragh László a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara jelenlegi elnökségére, írja az ugytudjuk.hu.
A levelet a szervezet volt elnöke közel kétszáz címzettnek küldte el, a címzettek között vannak országos és megyei kamarai vezetők is.
Megerősítette, hogy az ő levele Parragh a portálnak megerősítette, hogy a levél tőle származik, annak tartalmát az ő beleegyezésével hozták nyilvánosságra.
A volt kamarai elnök jelezte: a szerdán 10 órára összehívott elnökségi ülés után fog majd nyilatkozni.
A levelet változtatás nélkül közöljük: „Tisztelt Címzettek!
Megtehetem, hogy úgy írok nektek, hogy már MKIK küldött sem vagyok.
Nagyszerű Nagy Elek elnök úr addig sanyargatta a különböző testületeket, hogy megvonták tőlem a küldötti pozíciót.
Ez minősítse, akit kell… Az MKIK mélyre süllyedt.
Amikor elvesztettem a választást, többen arra kértek, kívülről is és főleg belülről, hogy maradjak csendben.
Hívtak az ATV-től a Partizánon át mindenféle sajtó, de úgy gondoltam, hogy 24 évet, majd’ negyed évszázadot az ember nem dob ki.
Egy buta senkiházi társaság uralta el a kamarát.
Tönkretették a KAVOSZ-t, ellopták a pénzét, miként ellopták az MKIK pénzét is.
Erősen remélem, hogy akik ebben részt vettek, valahol majd úgy fognak megjelenni a sajtóban, hogy „N.
Elek és tsai”.
A parazita három esetben hagyja el a gazdaállatot. 1./ Ha jóllakott (ez persze szóba se jön, hiszen Nagy kéjesen forgatja a leggazdagabb magyarok listáját). 2./ Ha a gazdaállat kimúlt. 3./ Ha eltávolítják.
Ez utóbbit tegyétek meg!
A kamarát tönkretették, de talán még va menteni való.
Itt lép be a felelősségetek.
Ne támogassatok egy senkiházit, egy fehér galléros bűnözőt, ne adjátok a neveteket a Kamara eszméjének elpusztításához!
Nem a levegőbe beszélek.
Az engem támogatókkal átéltem a Medgyessy, Gyurcsány és Bajnai kormányokat is, nem beszélve öt Orbán kormányról.
No, de hogy világosan lássatok, hadd emeljek ki néhány jellemző elemet Nagy Elek nyilvánosan elérhető életrajzából: – 1980-ban települt át Magyarországra egy álházassággal.
Ez érthető, hiszen akkor Romániából mindenki menekült.
Akár a Securitat kapcsolataival, akár bármilyen módon.
Jómagam ebben az időszakban Wass Albert regényeinek csempészése miatt börtönben ültem a Ceaușescu- diktatúrában. – Tehetséges emberről van szó, úgyhogy még abban az évben Nigériában, majd Algériában tűnt fel. – 1990 -1992 között az Antall-kormányban szereplő Matolcsy György főtanácsadója volt.
Ekkorra esik a BÁV és a Főtaxi megszerzése.
A előbbi másfél millió forint volt, az utóbbi ötszázezer.
El kell ismerni, a tehetség az tehetség. – Majd jött az MKIK.
Talán háromszor futott neki az MKIK elnök pozíciónak, csak azt nem tudta megoldani, hogy Magyarországon az ellene indított büntető ügyeket kivédje.
Így aztán rendre visszalépett.
Egyszer már beengedtétek a rókát a tyúkólba.
Ne tegyétek meg még egyszer, ne bízzátok rá a kamara jövőjét!
Nagy Elek egy gátlástalan bűnöző!
Üdvözlettel: Dr.
Parragh László” The post „Hibáztam.
Egy buta senkiházi társaság uralta el a kamarát” – írta Parragh László egy kiszivárgott levélben first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.