Interaktív térképen nézhetjük, mekkora részét építették körbe eddig a Balatonnak.
Az SOS Balaton weboldalán található ábra szerint legnagyobb tavunk 78,6 százaléka beépített.
Ez azt jelenti, hogy partjainak csupán 21,4 százalékán nincs épület, kikötő, móló, út, vasút a partvonaltól számított 100 méteren belül.
Az SOS Balaton kezdeményezést a Greenpeace Magyarország, Kék Ernyő – Egyesületek a Balatonért, a Levegő Munkacsoport, a Magyar Természetvédők Szövetsége, valamint a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetsége közösen hívta életre, de máig több mint 50 szervezet csatlakozott hozzá.
Ezek az egyesületek azt kérik a kormánytól és az országgyűléstől, hogy avatkozzon be aktívan a kevés megmaradt beépítetlen partszakaszok védelmében.
Különösen azokon a helyeken, ahol a terület bolygatása a tó egészének ökológiai működését veszélyezteti.
Ezek közé tartozik a fonyódi Pogányvölgyi-víz torkolata is, ahol a Cordia nemrég egy 99 lakásos lakópark megépítését kezdte el .
A Pogányvölgyi-víz a Balaton egyik befolyója, vagyis szerepet játszik a tó vízpótlásában.
Egy mintegy 42 kilométer hosszú vízfolyásról van szó, amelynek környezete a szakértők meglátása alapján kis befektetéssel gyönyörű vizes élőhely lehetne.
Ha a következő évtizedekben szeretnénk biztosítani, hogy megfelelő legyen a Balaton vízmérlege, az ilyen vízfolyások vízhozama elengedhetetlenül fontos lesz, ezért lényeges lenne jól bánni velük.
A Balatoni Limnológiai Kutatóintézet állásfoglalása szerint a tó ökológiai teherbíró képességének határán járunk, bizonyos szempontból pedig már túl is léptük azt.
Az SOS Balaton kampány ezért azt kéri a kormánytól és az országgyűlési képviselőktől, hogy a Balaton partján és közvetlen környezetében átmenetileg függesszék fel a nagyberuházások engedélyezését, valamint a már engedélyezett nagyberuházások kivitelezését is, amíg átfogó tudományos vizsgálat készül a beépítések környezeti hatásairól.
Ha a kormány úgy ítéli meg, hogy a jelenlegi jogszabályok nem biztosítanak elegendő lehetőséget a fellépésre, terjessze elő a természeti értékek védelméhez szükséges törvény- és egyéb jogszabálymódosításokat, kiemelten a Balaton vízparti szabályozás felülvizsgálatát.
A Balaton partjának utolsó szabad, zöld partszakaszai is eltűnhetnek, ha nem sikerül most, az utolsó pillanatban megállítani a beépítésüket.
Ezt a folyamatot meg kell tudni állítani akkor is, ha egy már engedélyezett beruházás felfüggesztése szokatlan döntésnek számít – olvasható a kezdeményezés közleményében.
További cikkeink a Balaton állapotáról és jövőjéről alább olvashatók: Kétségbeejtő a Balaton vízmérlege, miközben óriási építkezés kezdődött az egyik befolyójánál Vészesen apad a Balaton, már a 2003-as rekordot közelíti Hatan haltak meg idén a Balatonban, a vízi rendőrök szerint új veszély fenyegethet a jövőben Nem az a legnagyobb baj a Balatonnal, hogy kevés benne a víz The post Térkép mutatja meg, mennyire brutálisan beépítették a Balatont first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.