Wayne Rooney is szerepelhet az I’m a Celebrity… Get Me Out of Here!, vagyis a Celeb vagyok, ments ki innen! november 16-án induló új évadában.
A The Sun értesülését szemléző Sportbible szerint a Manchester United és az angol válogatott korábbi támadója egyike annak a tizenkét hírességnek, aki Ausztráliába utazhat.
Az ITV egyelőre nem erősítette meg hivatalosan a névsort.
A 41 éves Rooney a felesége nyomdokaiba léphet: Coleen két évvel ezelőtt már részt vett a műsorban.
Ez azonban sajátos helyzetet teremt az egyik, indulás előtti előírás szempontjából.
Otthon lenne kitől tanácsot kérnie A beszámoló szerint a szereplőknek a hivatalos bejelentésig titokban kell tartaniuk a részvételüket, és elvileg korábbi versenyzőktől sem kérhetnének felkészítő tanácsokat.
Rooney esetében ezt különösen nehéz lenne ellenőrizni, hiszen együtt él valakivel, aki már megtapasztalta a tábor mindennapjait.
A Sportbible szerint az ITV-nek nincs érdemi lehetősége arra, hogy betartassa ezt az elvárást.
A korábbi csatár Coleen szereplése idején nem látogatott el a táborba, mert akkor a Plymouth Argyle vezetőedzőjeként dolgozott.
Két kisebb gyermekük, Kit és Cass viszont a nagymamájukkal Ausztráliába utazott. 🚨 Wayne Rooney is set to feature on I’m A Celebrity… Get Me Out Of Here as the 2026 line-up was revealed today.
He will be following in the footsteps of his wife Coleen, who finished as runner-up in 2024.
It’s said that he’s keen to put himself through the jungle experience and impress their four sons. ▪️ Kai — Aged 16 ▪️ Klay — Aged 13 ▪️ Kit — Aged 10 ▪️ Cass — Aged 8 — Football Tweet ⚽ (@Footballtweet) November 2, 2026 A nagy halaktól már most tart Rooneyra a műsor előtt pszichológiai vizsgálat is várna, és jeleznie kellene, ha egészségügyi okból valamelyik feladatot nem tudja vállalni.
Egy félelméről korábban már nyilvánosan beszélt: a BBC egyik futballközvetítésében elárulta, hogy tart a nagy halaktól. „Egyszerűen nem szeretem őket.
A nagy halaktól félek.” A dzsungelben a telefonját sem használhatná, így a futballeredményeket sem követhetné szabadon.
A beszámoló szerint egy sikeresen teljesített Dingo Dollar-feladat teremthetne alkalmat arra, hogy hírt kapjon a pályákon történtekről.
A kiszivárgott névsor másik sportolója Ade Adepitan lehet.
A brit kerekesszékes kosárlabda-válogatottal 2004-ben paralimpiai bronzérmet szerző televíziós műsorvezető a sorozat első kerekesszékes versenyzőjeként szerepelhetne.
A hírek szerint a készítők a tábor és egyes feladatok átalakításával segítenék a részvételét.
A Wayne Rooney szerepelhet a Celeb vagyok, ments ki innen!-ben bejegyzés először Sport365 -én jelent meg.

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.