A nyugdíj és számos más juttatás emeléséről is közölt részleteket október 1-jén, az Idősek Világnapján Kármán András pénzügyminiszter .
Az intézkedések 700 ezer embert érinthetnek.
Jogszabálytervezet még nincs, így arra hagyatkozhatunk, amit elmondott.
Emelik a legalacsonyabb nyugdíjakat, az árvaellátási minimumot, a megváltozott munkaképességűek ellátásait és az időskorúak járadékát.
Legkisebb öregségi nyugdíjak emelése A nyugdíjminimum 2008 óta havi 28 500 forint. 2027. január 1-jétől megnégyszerezik, azaz 120 ezer forintra emelik .
Akinek a nyugdíja a januári emelés után sem éri el a 108 ezer forintot, azt is megemelik 120 ezer forintra.
Továbbá törvény fogja előírni, hogy minden januárban annyival kell emelni a minimálnyugdíj összegét is, mint általában a nyugdíjakat.
Ezen kívül akinek nem éri el a nyugdíja a 146 ezer forintot, annak sávos nyugdíjemelést terveznek, amit szintén a januári szokásos inflációkövető nyugdíjemelés után kell alkalmazni.
Ábránkon az látszik, hogy a 28 500 és 146 000 forint közötti nyugdíjak pontosan mennyivel emelkednek: Jó a sávos emelés, de kevés The post Megoszthatja a nyugdíjasokat a kormány nyugdíjemelési terve first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.