Mintegy félmillió liter kőolaj ömlött ki a horvát Janaf kőolajvezetékének megsérült szakaszából, és mintegy 6600 négyzetméternyi terület szennyeződött be – idézi a távirati iroda a horvát sajtó értesülését.
A Janaf képviselői közölték: a Sziszek (Sisak) és Szlavonbród (Slavonski Brod) közötti kőolajvezeték 88. kilométerénél, Prvca település közelében történt baleset következtében mintegy 500 köbméter, azaz 500 ezer liter kőolaj jutott a környezetbe.
Ebből szombat estig körülbelül 200 ezer litert sikerült összegyűjteni.
A vezetéket pénteken, felújítási munkálatok közben rongálta meg egy külső kivitelező munkagépe.
A baleset után az érintett szakaszon azonnal leállították a kőolajszállítást , szombaton pedig sikerült lezárni a csővezeték sérülését.
A Janaf egyelőre nem közölte, mikor indulhat újra a szállítás.
A horvát vízügyi hatóság tájékoztatása szerint az olaj mintegy 6000 négyzetméternyi mezőgazdasági területet, valamint a Masic-patak medrének és partoldalának további 600 négyzetméteres részét szennyezte be.
A patak a száraz időjárás miatt jelenleg víz nélkül van, a szennyezés elsősorban a növényzetet és a talaj felső rétegét érintette.
A hatóság közölte, hogy a vizsgálatok sem a felszíni, sem a felszín alatti vizekben nem mutattak ki szennyezést.
A víz és a levegő minőségét folyamatosan ellenőrzik, a kárelhárítást pedig a környezetvédelmi felügyelőség is figyelemmel kíséri.
A kőolaj erős szaga ugyanakkor a környező településeken, köztük Nova Gradiskában is érezhető volt.
Az Index.hr horvát hírportál beszámolója szerint több mint tizenöten fordultak sürgősségi ellátáshoz fejfájás, hányinger és légzési nehézségek miatt.
Sabina Vlaovic , Nova Gradiska polgármestere közölte, hogy az érintetteket a vizsgálatok után hazaengedték, senkit sem kellett kórházban tartani.
A Janaf szerint a kiömlött kőolaj összegyűjtése a következő napokban is folytatódik, a visszanyert olajat pedig visszajuttatják a vállalat rendszerébe.
Ezt követően eltávolítják a szennyezett talajt, és helyreállítják az érintett területet.
A teljes kárelhárítás várhatóan mintegy tíz napot vesz igénybe.
A vállalat elismerte, hogy a kellemetlen szag terjedését jelenleg nem tudják műszaki eszközökkel megakadályozni.
A helyreállítás után független laboratóriummal vizsgáltatják meg a talaj állapotát.
A Janaf az Adria-kőolajvezeték horvátországi üzemeltetője, amely a magyar Mol-csoport számára is szállít kőolajat.
A vállalat egyelőre nem közölte, hogy az érintett vezetékszakasz leállítása okozott-e fennakadást a magyarországi szállításokban. (MTI) The post Félmillió liter kőolaj ömlött ki a horvátországi vezetékből first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.