Budapest centrumának egyik legmenőbb és legjellegzetesebb épületegyüttese az 1937-ben átadott, 11 egymásba olvadó vöröstéglás lakó- és irodaházból álló, Walder Gyula tervei alapján megépült kiskörúti épületkomplexum, ami a Madách tértől a Dob utca sarkáig tart.
Ennek a legfelismerhetőbb eleme a soha el nem készült erzsébetvárosi sugárút kapujának szánt diadalívszerű átjáró a Madách téren, ami az utóbbi évtizedekben a mögötte elterülő bulinegyed nem hivatalos kapujaként szolgál.
Ennek díszkivilágítása sok évtizede Budapest centrumának egyik jellegzetes esti látványeleme.
Volt az idei évig.
Idén ugyanis már nem kapcsolták fel a diadalív jellegzetes fényeit.
Kinyomoztuk, hogy miért.
Előzetesen annyit, hogy a sztori három szereplője Schmidt Mária, illetve a NER-bárónő BIF nevű ingatlanos cége, a Főváros és Erzsébetváros önkormányzata.
A privatizált lyuk története Budapest egyik legkülönösebb formájú épülete, aminek karakterét a jellegzetes téglaborítás mellett a közepén tátongó lyuk adja, állami tulajdonban lévő műemlék irodaházként élte meg a rendszerváltást, hogy az Állami Vagyonügynökség 1994-ben ezt is belevigye egy frissen létrehozott állami ingatlancégbe, a BIF-be, egy tucatnyi további értékes belvárosi irodaépülettel együtt.
Ezt a BIF-et privatizálta 1997-ben Schmidt férje, Ungár András szociológus-üzletember és társa, Nobilis Kristóf, kárpótlási jegyek segítségével.
Ez a nem sokkal később tőzsdére vitt cég tette később milliárdossá a fiatalon meghalt Ungárt, a feleségét és két gyereküket.
Az épület maga 5 emeletes, az alapterület nagyjából 6 ezer négyzetméteres, a házban 2014 óta szálloda működik.
Sztorink kulcseleme, hogy a BIF új magántulajdonosai az épülettel együtt a diadalívre szerelt, a tér közvilágításaként funkcionáló lámpasort is megszerezték.
A közvilágítás fővárosi közfeladat, maguk a világítótestek viszont magántulajdonban voltak, ám ez 1997-től egészen mostanáig, vagyis közel 30 évig nem okozott semmiféle problémát.
A világítás költségeit a főváros e célra szolgáló közműcége állta, az épület tulajdonosa pedig szabad bejárást biztosított a közvilágítási szakembereknek, ha valamit cserélni vagy javítani kellett a világítótesteken. ]]>


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.