Tóth Balázs ismét bizonyította, miért lehet kulcsfigurája a Blackburn Roversnek: a magyar kapus hét védéssel járult hozzá a Bristol City elleni 1–0-s idegenbeli sikerhez.
Teljesítménye a klub szurkolóit is lenyűgözte, akik a hivatalos közösségi oldalon valóságos áradozásba kezdtek, többen pedig már a szerződéshosszabbítást sürgetik.
A Blackburn a mérkőzés után az „Our Hungarian wall!”, vagyis „A mi magyar falunk!” felütéssel méltatta a hálóőrt, és arra kérte követőit, egyetlen szóval foglalják össze a teljesítményét.
A válaszokból hamar kiderült, hogy a drukkerek szerint Tóth nem csupán jól védett, hanem a győzelem egyik kulcsszereplője volt. „Két szó: új szerződés” – írta az egyik hozzászóló, mások pedig még egyértelműbben fogalmaztak: „Adjátok oda neki, amit kér!” és „Duplázzátok meg a fizetését, és ne húzzátok tovább az időt!” Többen azt szeretnék, hogy a klub anyagilag ismerje el a magyar kapus teljesítményét, egyikük pedig azt javasolta, hogy bónuszokkal együtt ő legyen a Blackburn legjobban fizetett játékosa.
Akadt olyan drukker is, aki a magyar hálóőrben látta a siker legfőbb zálogát. „Ő az oka annak, hogy nyertünk.
Klasszis volt” – írta, egy másik szurkoló pedig egyenesen a bajnokság legjobb kapusának nevezte Tóthot, hozzátéve, hogy ehhez kérdés sem fér.
A nosztalgikus összehasonlítások sem maradtak el.
Egy hozzászóló Brad Friedel Arsenal elleni emlékezetes teljesítményét idézte fel, mondván, azóta nem látott ilyen kapusprodukciót a Blackburnnél.
Más egyszerűen a legendás amerikai hálóőrhöz hasonlította a magyar játékost, míg a „Friedel-esque”, vagyis „Friedel-szintű” megjegyzés szintén nagy elismerésnek számít a klub történetét ismerő drukkerektől.
A kommentek között az átigazolási piac is szóba került Egy szurkoló szerint januárban akár tízmillió fontért is távozhat a magyar kapus, mások viszont úgy vélik, a klubnak mindent meg kell tennie a megtartásáért, mert egy későbbi nagyobb átigazolási díjjal még így is jól járhatna.
Nem véletlen, hogy a Rovers-szurkolók aggódnak, hiszen már októbert írunk, Tóth Balázs szerződése pedig a szezon végén lejár, így az esetleges érdeklődők 2027 januárjától szabadon tárgyalhatnának a magyar kapussal egy nyári szerződésről, amiért egy fillért sem kapna a csapat.
A Blackburn Bristol City elleni győzelme tehát nemcsak a három pont miatt lehet emlékezetes.
Tóth Balázs teljesítménye a szurkolók szemében egyértelműen megerősítette a magyar kapus értékét, a hozzászólások alapján pedig egyre többen gondolják úgy, hogy a klubnak hosszabb távon is köré kellene építenie a csapatot.
A Tóth Balázs parádézott a Blackburnben, a szurkolók könyörögnek a klubvezetésnek- videóval bejegyzés először Sport365 -én jelent meg.

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.