Pádár Nikolett ugrott medencébe elsőként, ki is lőtt és az első fordulóban már a brit ellenfelével csatázott, féltávnál második helyen fordult.
Végül Ábrahám Minna nagyjából fél testhossz hátrányból indulhatott a brit váltó mögött, de nem második, hanem harmadik pozícióból.
Száz méter után már magabiztosan második helyen haladt, de a magyar váltó hátránya összességében nőtt két versenyzőt követően.
Késely Ajna következett, aki elsőre visszacsúszott egészen az ötödik helyre, de a második száz méteren még gyorsítani tudott és gyönyörűen visszahozta harmadik helyre nagy hajrával a váltót.
Ugrai Pannára maradt, hogy éremért harcoljon, az első két hosszon magabiztosan tartotta a pozíciót, majd a hajrában a második helyért hajrázott.
Végül elképesztően szoros befutó döntött, a második és ötödik hely között öt századmásodperc döntött.
Ebből a magyar váltó jött ki jobban, Ugrai jobban nyúlt be, mint orosz és német riválisa, így 7:49.09-es idővel ezüstérmes lett a magyar csapat.
Ez volt az első magyar érem az Európa-bajnokság medencés számai között.
Nyíltvízi úszásban hét éremig jutottak a magyarok Az Európa-bajnokság nem a medencében indult, hanem a Szajnában.
Nyíltvízi klasszisaink szép számmal gyűjtötték az érmeket, Betlehem Dávid megnyerte a 3 kilométeres kieséses versenyt, valamint 10 és 5 kilométeren is második lett, Mihályvári-Farkas Viktória ugyancsak ezüstérmet nyert a 10 és 5 kilométeren, míg Fábián Bettina a második helyen végzett a 3 kilométeres kieséses versenyben.
A magyarok hét éremmel zárták tehát a nyíltvízi úszóversenyeken.
Kapcsolódó Milák Kristóf országos csúcsot repesztett, épphogy befért a döntőbe sprintszámában Óriásit úszott a magyar klasszis, a bivalyerős mezőnyben is fináléba jutott.
The post Európa-bajnoki ezüstérmet nyert a női gyorsváltó first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.