Borbély Balázs először tért vissza Győrbe a Ferencváros edzőjeként, és bizony kapott kemény kritikákat is a hazai szurkolók egy részétől, a többi közt „pénzéhes kurvának” nevezték .
Az ETO-t az előző szezonban bajnoki címig vezető szakember ugyanakkor nem akart sárdobálásba belemenni, legalábbis a Nemzeti Sport Online cikke szerint nem kommentálta részletesen a lelátói véleményeket. „Köszönöm a két évet, amelyet itt töltöttem, csak pozitív érzések töltenek el.
Imádom a kollégáimat, örülök, hogy találkoztam velük, semmi negatív érzés nincs bennem, csak tiszta szívvel, szeretettel gondolok vissza erre az időszakra.
Mindenki azt gondol, amit akar.
A saját életemről csak én döntök és a hozzám legközelebb állók.
Az, hogy másoknak más a véleményük, az az ő dolguk.
Ez nem az én problémám, innentől nincs miről beszélni – mondta Borbély, aki aztán a kérdést feltevő újságírónak szegezte a kérdést, hogy tudja-e mi történt, majd lezárta a párbeszédet azzal, hogy nem akar erről beszélni.
Amikor még a történtek tisztázásról kérdezték, megismételte: mindenki gondoljon, amit akar.
A hazaiak vereségével már nincs veretlen csapat az élvonalban, míg a Ferencváros a mostani győzelmével feljött a harmadik helyre.
Kapcsolódó „Innen származom, itt születtem” – az NB II-be szerződött a magyar válogatott csatár Szegeden kezdte Ádám Martin, most visszatért.
The post Reagált a Fradi edzője arra, hogy szidták a győri visszatérésén first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.