A Tisza-frakció javaslatának megfelelően kedden dönt az Országgyűlés az új köztársasági elnökről.
A jelölésre vonatkozó ajánlásokat hétfőn 10 óráig lehetett benyújtani.
Ezt a Tisza Párt és a Mi Hazánk Mozgalom is megtette határidőre.
A Mi Hazánk Tóth Mátét , a Tisza Párt Baka Andrást ajánlotta államfőnek.
Az Alaptörvény 11. cikk (2) bekezdése alapján a jelölés érvényességéhez az országgyűlési képviselők legalább egyötödének, azaz 40 képviselőnek az írásbeli ajánlása szükséges .
Minden országgyűlési képviselő egy jelöltet ajánlhat.
Annak, aki több jelöltet ajánl, mindegyik ajánlása érvénytelen.
Az ajánlásokat a Házbizottság hétfői ülésén tekintik át.
A Mi Hazánk esetében ugyanakkkor már most tudni lehet, hogy hat képviselője ajánlása kevés ahhoz, hogy Tóth Máté jelölt lehessen.
A Fidesz és KDNP már korábban jelezte, kimarad az államfőválasztásból.
A volt kormánypártok szerint az előző köztársasági elnököt, Sulyok Tamást jogszerűtlenül távolította el a tiszás kétharmad.
Tóth Máté energiajogász jelölését a Mi Hazánk már korábban szimbolikusnak nevezte, a párt úgy vélte: a jelenlegi helyzetben olyan köztársasági elnök kell, aki ismeri a magyar közjogi hagyományokat, érti a mai alkotmányos és politikai viszonyokat.
The post Hivatalos: Baka András az egyedüli államfőjelölt first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.