PR-tevékenységre vállalkozást alapított Lánczi Tamás, a Magyar-kormány által megszüntetett Szuverenitásvédelmi Hivatal volt elnöke – írja a hvg.hu .
Lánczi tulajdonosa és egyben ügyvezetője is a Mozgástér Elemző és Tanácsadó Kft.-nek, a név pedig nem véletlenül lehet ismerős, ugyanis ahogy azt a hvg.hu is írja, 2014 óta létezik a Mozgástér című blogja, a jelek szerint most ennek az alapjaira próbál üzleti vállalkozást felépíteni.
Lánczi aktívan vett részt a Fidesz-kormányok alatti munkában; volt Habony Árpád jobbkeze, államtitkár, Századvég- és XXI.
Század Intézet-igazgató, a „Soros-ügynököket” listázó Figyelő főszerkesztője és ( havi 2,5 millióért ) a közmédia online igazgatója is.
Róla írt portrénkban akkor azt írtuk: „Lánczi Tamásban saját elvtársai sem igen bíznak, és egyetlen általa irányított szervezet sem húzta sokáig.” A csúcsra 2024-ben jutott, amikor megkapta a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöki posztját havi 5 milliós fizetésért és mentelmi jogért cserébe.
Azt, hogy az Orbán-kormány legsúlyosabb szervezete két év alatt mit hozott össze, ebben a hosszabb cikkben foglaltuk össze .
Lánczi Tamás legutóbb júliusban nyilatkozott, akkor a 444 kamerája előtt fakadt ki , hogy őt terrorizálják.
De azóta az is kiderült, hogy a Miniszterelnökség feljelentése alapján a rendőrség hűtlen kezelés gyanújával nyomozást rendelt el a Szuverenitásvédelmi Hivatal 2024 és 2026 közötti kommunikációs költései miatt, illetve hogy 49 500 forint közpénzt fizetett a hivatali VIP-bankkártyájáról egy pohár limonádéért a Szuverenitásvédelmi Hivatal egy vezetője. ]]>

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.