A szocialista Magyarországon, legalábbis a szlogen szerint, még a tejivás is egyet jelentett az élet, erő, egészség szentháromságával, hát még a rendszeres testedzés!
A jó fizikum nem feltétlenül saját jogon volt fontos az állampárt számára, hanem azért is, mert – nem kis mértékben szovjet mintára – a testedzésben a magyarországi szocialista vezetés is felismerte a társadalomszervező erőt.
A sport egyszerre biztosított lehetőséget a közösségépítésre, a fegyelmezésre, segített munkára nevelni, felkészíteni a harcképes lakosságot egy potenciális háborúra, és lehetőséget biztosított arra, hogy a legnagyobb tehetségeket idejekorán megtalálják, és a fényes sportsikerekkel bizonyítsák a világnak a szocialista állam felsőbbrendűségét.
Mindezek fényében nem csoda, hogy a legeldugodtabb települések acélgyári munkásai is gondozott füves futballpályákon rúgták a bőrt, távol- és magasugrásban mérte össze erejét a falu apraja és nagyja, sportegyesületi egyenruhákban állt rajthoz a kerékpározó ifjúság, sőt az 1980-as évek elejére még a 4-5 ezer fős településeken is sportuszodák nyíltak.
Kovács Márton Ernő / Fortepan Az első női pénzügyőr előképző szaktanfolyam résztvevői a X. kerületi Pénzügyőri Iskolában, a Harmat utca 202-ben 1949-ben. ihari Erzsébet–Németh Tamás Lajos / Fortepan A 8 város férfi kosárlabda torna a SZEOL pályáján, a Honvéd stadionban, a szegedi Felső-Tiszaparton 1953-ban. „Munkára, harcra kész!” A második világháború után a magyar sport addigi világa gyökeresen átalakult.
A korábbi polgári sportegyesületek egy részét megszüntették vagy átszervezték, a levente- és cserkészmozgalmat felszámolták, és a sport fokozatosan állami irányítás alá került.
A Múlt-kor történelmi magazin összefoglalója szerint 1951-ben létrejött az Országos Testnevelési és Sportbizottság (OTSB), amelyhez megyei, járási és városi szervezetek kapcsolódtak.
Az OTSB a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa mellett 1973-ig önálló hatósági szervként működött.
A szovjet mintát követő új sportpolitika egyik leglátványosabb vállalkozása a Munkára Harcra Kész sportmozgalom, vagyis az MHK-mozgalom volt, amelynek 1949-es indulása után mindössze négy évvel már mintegy félmillió tagja volt.
A sportprogramokat a legalsó szintektől indulva, de szigorú központi irányelvek alapján szervezték, és a munkahelyi, valamint falusi szpartakiádoktól a sportolást középpontba állító országos népünnepélyekig a teljes dolgozó és tanuló ifjúságot igyekeztek bevonni.
Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény / Fortepan A XII. kerületi Németvölgyi úti Általános Iskola tornatermében 1958-ban.
Szolnoki Béla / Fortepan 1959.
MHSZ / Fortepan Torna a mátyásföldi Ikarus lőtér parkjában 1975-ben.
A Szabad Nép 1951 januárjában például azt ünnepelte, hogy elkészült az első egységes, országos versenynaptár, amelynek „hiánya a múltban igen sok zavart okozott.
Előfordult például, hogy ugyanazon a napon több sportágban is rendeztek bajnoki versenyeket, ugyanakkor voltak olyan szép nyári vasárnapok, amelyek teljesen üresen maradtak.
Versenynaptár nélkül tervszerűtlenül dolgoztak a szövetségek és a legfelsőbb sporthatóság irányító szerepe sem érvényesülhetett.
Most ezen a téren gyökeres változás történik: 1951-ben már az egységes versenynaptár alapján – a különböző sportágak szempontjainak a figyelembevételével – csoportosították az országos jelentőségű és nagyobb sporteseményeket.
A versenyeknek és bajnokságoknak megfelelő időrendi elosztása lehetővé teszi azt is, hogy a sporteseményeknek a színhelye az eddiginél sokkal nagyobb számban legyen egy-egy vidéki város, sportközpont.” Pesterzsébet, József Attila Általános Iskola / Fortepan 1979.
Kanyó Béla / Fortepan 1984.
Szalay Zoltán / Fortepan A Sport Aid elnevezésű, az afrikai éhezők megsegítésére rendezett futóverseny résztvevői a Rákóczi úton, az Osvát utca torkolatánál 1986-ban.
Chuckyeager tumblr / Fortepan 1974.
A Magyar Dolgozók Pártja 1949-es sportbizottsági jelentése szerint az MHK-mozgalom célja az volt, hogy a sport segítségével erős, egészséges, életvidám, a nehézségeket leküzdeni képes fiatalokat neveljenek a munkára, és ha szükséges, a honvédelemre is.
Az MHK-ban mindenkinek kellett futni, ugrani, dobni, kerékpározni és húzódzkodni.
A különböző korosztályok számára korspecifikus követelményeket állítottak fel, a sikeres teljesítők jelvényt kaptak.
Az üzemekben, hivatalokban és iskolákban MHK-csoportokat alakítottak.
A mozgalom alapját az atlétika és a természetjárás képezte, ezeknek a sportágaknak, a szovjet minta mellett – például Kaán Károly akadémikusnak köszönhetően – komoly magyarországi hagyományai is voltak.
Leporolták az 1930-as években kedvelt falusi futóbajnokságokat, a háború előtt német mintára bevezetett falusi tornanapokat, valamint a mezítlábas labdarúgó-versenyeket.
A résztvevők különféle szinteket teljesítettek, amelyekért ugyancsak jelvényeket kaptak.
A résztvevők névsorát és az elért teljesítményeket az ország minden szegletéből jelentették a központi szervezeteknek.
A sportágakban először járási, városi, majd megyei bajnokságokat rendeztek, a legjobbak pedig az országos döntőkön mutathatták meg, hogy mit tudnak.
A Szabad Nép már idézett cikke szerint a rendszer garantálta, hogy „mind a tömegsport, mind a minőségi sport az eddiginél sokkal gyorsabb fejlődést érjen el.
Ezt a célt szolgálják például az ebben az esztendőben először megrendezésre kerülő szpartakiádok, amelyeken több sportágban mérhetik majd össze erejüket a sportolók.
A szpartakiádokat júliustól októberig tartják, külön a középiskolások, külön a falusi sportolók és főiskolások számára. […] Hatalmas fellendülést hoz majd úgyszólván valamennyi sportágban a szakmai bajnokságok rendszere.
Ezt asztaliteniszben, birkózásban, kajakozásban, ökölvívásban, súlyemelésben, tekézésben, tornában, vívásban és sakkozásban rendezik meg és a lebonyolítást a Szakszervezetek Országos Tanácsa sportosztálya végzi.” Bár az üzemi és iskolai sportkörök tevékenysége idővel kiüresedett, és a kiemelkedő teljesítmények leginkább csak papíron léteztek, a szpartakiádokat egészen az 1980-as évek végéig megrendezték.
Fortepan A XV. kerületi Budai II.
László stadionban, az egykori Volán (Szállítók) sporttelepen 1969-ben.
Illés Zoltán / Fortepan Általános iskolások egy május 1-jei seregszemlén a Rába ETO győri stadionjában 1985-ben.
Péterffy István / Fortepan A járási szpartakiád résztvevői az Ady Úti Általános Iskola udvarán, Monoron 1968-ban.
Péterffy István / Fortepan A járási szpartakiád résztvevői az Ady Úti Általános Iskola udvarán, Monoron 1968-ban.
A rendszerváltás után, akárcsak világszerte, Magyarországon is egyre nagyobb figyelem irányult a mozgásszegény életmód egészségkárosító hatásaira.
A Pécsi Tudományegyetem sporttudományi kutatócsoportja Ács Pongrác vezetésével hosszú távú vizsgálatokban mutatta ki a fizikai aktivitás csökkenésének gazdasági hatásait Magyarországon.
Noha a szocialista gazdaságtan lényegesen prózaibb okok miatt támogatta a tömegsportot, a modern sportgazdaságtan részben mégis igazolni látszik az államilag szervezett és irányított sportélet logikáját : aki rendszeresen mozog, az lényegesen kisebb eséllyel lesz krónikus beteg, vagyis ténylegesen nagyobb lesz a teherbírása.
A sportolás és az egészség összefüggéseit egyébként még így is felismerte és népszerűsítette például az 1970-es évek elején felkapottá vált „Fuss az életedért” egészségügyi kampány – derül ki a Kollega Tarsoly István , Bekény István és Dányi Dezső által szerkesztett Magyarország a XX. században című történelmi lexikonból .
Kanyó Béla / Fortepan Aerobik edzés a XIII. kerületi Lehel utca 61. szám alatti nővérszálló tetőteraszán 1987-ben.
Szalay Béla / Fortepan 1986.
Ép testben szocialista dicsőség A sport és a testnevelés szorosan összekapcsolódott a szocialista pedagógiai elvekkel: a korszak szakirodalma szerint az iskolai testnevelés és a tanórákon kívüli sportszakkörök a „szocialista nevelés” szerves részeként hozzájárult a gyerekek és a fiatalok személyiségformálásához is.
A sportpálya az iskola meghosszabbítása lett, a cél a fegyelmezett, együttműködő, megfelelő erkölcsi értékkel és közösségi elköteleződéssel bíró felnőttek kinevelése volt.
A spanyolviaszt persze nem a szocialista állampárt találta fel, a testnevelés korábban és később is nevelési eszköznek számított, de a Rákosi-vezette, majd a kádári Magyarországon különösen szoros volt a kapcsolat a sport és az állami nevelési elvek között. 4 fotó A Fortepan archívum sporttal foglalkozó képei alapján például úgy tűnhet, mintha a magyarok hatalmas tömegei készültek volna olyan világversenyekre, mint a Tour de France vagy a Giro d’Italia.
Ehhez képest a legnevesebb kerékpáros világversenyeknek soha nem volt magyar dobogósa, az első nemzetközileg is kiemelkedő eredményt is csak évtizedekkel a rendszerváltás után érte el Valter Attila .
Hasonló a helyzet a görkorcsolyázó gyerekek tömegeit felvonultató felvételekkel.
A kerékpár és a görkorcsolya különösen jól illett a tömegsport ideológiájához: viszonylag olcsó volt, nem kellett hozzá stadionokat építeni, a biciklizés és a görkorcsolyázás pedig egyszerre volt szabadidős tevékenység, látványos és jól fényképezhető sportág, valamint közlekedési eszköz.
A szocialista sportpropaganda céljaihoz pedig kitűnően illeszkedtek azok a felvételek, amelyek jól láthatóan illusztrálták, hogy mozgásban van a teljes társadalom.
Legalábbis a képeken.
Chuckyeager tumblr / Fortepan A háztömbkörüli kerékpárverseny rajtja a fővárosi Andrássy úton 1948-ban.
Urbán Tamás / Fortepan A tiszadobi Andrássy-kastélyban működő állami gondozottak gyermekotthona udvarán 1983-ban.
Urbán Tamás / Fortepan A Magyar Televízió Ifjúsági Osztálya és az Ifjúsági Magazin által kiírt gördeszka- és görkorcsolyaverseny a XIV. kerületi Millenáris sporttelepen 1981. július 5-én.
Szalay Béla / Fortepan Görkorcsolyázó gyerekek a veszprémi Ernst Thälmann Úttörőház sporthetén 1980-ban.
Az államilag propagált és finanszírozott tömegsport komoly járulékos hasznot is hajtott.
Miután a gyerekek és a kamaszok az ország pártközpontoktól távol eső zugaiban is változatos sportágakban mérhették össze a tudásukat, az igazi tehetségeket idejekorán ki lehetett válogatni, hogy ők aztán sportegyesületekben, sportiskolákban és az utánpótlásnevelés más intézményeiben akár világklasszissá is válhassanak.
A társadalmi mobilitás csak járulékos haszon volt, a fő cél, a szocializmus felsőbbrendűségének hirdetése mellett.
Az állampárt sport iránti érdeklődését már a Rákosi-rendszerben sem pusztán a sportszeretet határozta meg, az eredmények propagandaértéke is komoly súllyal esett a latba.
Puskás Ferenc élettörténete például így válhatott nemcsak Magyarországon, hanem a világ legtávolabbi pontjain is megkerülhetetlen mércévé.
Magyar Hírek folyóirat / Fortepan A tévétorna szereplői, Makray Katalin olimpiai ezüstérmes tornásznő a lányaival 1976-ban.
Szalay Zoltán / Fortepan Romák Éva, a Magyar Testnevelési Főiskola docense a Reggeli torna című adás felvételén, a Magyar Rádió VIII. kerületi stúdiójában 1971-ben.
Igaz ugyan, hogy mindenki Puskás Öcsije eleve labdarúgó családba született, sváb apja, akkor még Purczeld Ferenc néven a Kispest játékosa, majd edzője volt, ám a család annyira szegény volt, hogy gyerekkorában a legendás Aranycsapat későbbi kapitánya az otthonához közeli grundon még rongyokból varrt labdával játszott, naponta akár nyolc-tíz órát is.
A háború előtt még Kispesten játszó fiatal futballista 1949-ben lett a Budapesti Honvéd játékosa, ahová a korszak legkiemelkedőbb játékosait igyekeztek koncentrálni.
A futballisták hivatalosan katonai vagy más állami státuszt kaptak, egyszerre voltak sportolók, állami alkalmazottak, katonatisztek és szocialista hősök.
Miközben a nyugati élsportban a sportolók a piaci értékük alapján boldogultak, a keleti blokkban az állam teremtette meg a legtehetségesebbek különleges helyzetét.
A sportkarrier a szocializmusban nem feltétlenül jelentett nyugati szintű anyagi megbecsülést, ám olyan mobilitási tényezővé vált, ami másképp hozzáférhetetlen életkörülményekhez, utazási lehetőségekhez és társadalmi presztízshez segítette azokat, akik cserébe a teljesítményükkel a szocializmus vélt felsőbbrendűségét is hirdették.
Bojár Sándor / Fortepan Kaposváron 1960-ban.
Drimbe József / Fortepan 1966.
Bolvári László / Fortepan A Postás SE sporttelep focipályáján, a XIV. kerületi Róna utca 86–100-ban 1954-ben.
A szocialista sportpolitika egyik legnagyobb ellentmondása abban rejlett, hogy miközben a propaganda a tömegsport fontosságát hangsúlyozta, az erőforrások egyre nagyobb és nagyobb része koncentrálódott a látványos eredményekkel és így politikai tőkével kecsegtető élsportra.
Az állami apparátus folyamatosan kereste az egyensúlyt, amivel mindenkit sportolásra bírhatott, miközben a legtöbb pénzt arra áldozta, hogy az igazán kiemelkedők minél több olimpiai aranyat hozzanak haza.
Az előbbihez tömegbázis, míg az utóbbihoz tőke, szakembergárda és infrastruktúra kellett, hogy a legtehetségesebbek valóban labdába rúghassanak.
A két cél a gyakorlatban állandóan összeütközésbe került.
Magyar Hírek folyóirat / Fortepan Rózsavölgyi István olimpiai bronzérmes középtávfutó edzésen súlyt emel 1961-ben.
Urbán Tamás / Fortepan A Művelődésügyi Minisztérium 2. sz.
Fiúnevelő Intézetének tornaterme Aszódon 1975-ben.
Urbán Tamás / Fortepan A Medicor Sportkör Kulturisztikai Szakosztályának edzőterme, a XIII. kerületi Pannónia (Rajk László) utca 2-ben 1976-ban.
Fábián József / Artfókusz / Fortepan 1983.
Ahogy a Honvéd mögött a katonaság, az Újpesti Dózsa mögött pedig a Belügyminisztérium állt, a szocialista sportgazdaságban magától értetődő volt, hogy a sportegyesületeket állami vállalatok, minisztériumok, fegyveres testületek vagy szakszervezetek finanszírozzák.
Amikor a rendszerváltás után ezek az állami szervezetek átalakultak vagy megszűntek, az egyesületek mögül eltűnt az a finanszírozó is, amely addig az (él)sportot eltartotta.
A sportgazdaságtani szakirodalom szerint a rendszerváltás utáni évek egyik nagy kérdése az volt, miként lehet az állami finanszírozás helyét, legalább részben piaci működéssel kiváltani.
A tisztán üzleti modell a magyar sportban – különösen a labdarúgásban – nem bizonyult megvalósíthatónak.
A piac nem tudta, vagy nem is akarta átvenni az állami vállalatok helyét, aminek a legdrámaibb hatásai végül a tömegsportban lettek.
Az iskolai, művelődési házak és állami vállalatok által szervezett ingyenes sportszakkörök legnagyobb része megszűnt.
Azok a gyerekek, akik csak a testmozgás öröméért vagy a társaság kedvéért sportoltak volna iskola után, vagy akik családjának túlságosan megterhelővé vált az egyesületi tagdíjak kifizetése, lemaradtak a kötelezettségek nélküli testmozgás lehetőségéről.
Írta: Balázs Zsuzsanna | Képszerkesztő: Virágvölgyi István A Heti Fortepan blog a Capa Központ szakmai együttműködésével valósul meg.
Az eredeti cikk ezen a linken található: https://hetifortepan.capacenter.hu/tomegsport Ha van olyan családi fotója, amit felajánlana a Fortepan számára, akkor írjon a fortepan@gmail.com e-mail-címre!
The post Munkára, harcra, dicsőségre fel! – így sportolt a magyar az államszocializmusban first appeared on 24.hu .
Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.