Nyolc-kilencszáz forint helyett közel 2900 forintos darabáron közbeszerzett fröccsöntött műanyag gyomosodásgátlókat Magyar Közút Nonprofit Zrt. egy olyan cégtől, amelynek tulajdonosa a közúti vállalat vezérigazgatójának gimnáziumi évfolyamtársa volt – írta meg a G7.
A lap értesülései szerint a felek, Szilvai József Attila közút-igazgató és Babits László beszállító gimnáziumi évek után is kapcsolatban maradtak.
A gyomosodásgátlókra azért volt szükség, mert a Magyar Közút dolgozói rendszeresen veszélynek vannak kitéve, amikor a közutak mellett kénytelenek lenyírni a gyomokat.
Különösen veszélyes a szalagkorlátlábak, táblák és vezetőoszlopok környékének megtisztítása – ezért használnak Európa-szerte évek óta olyan műanyag korongokat, amik az útmenti elemek lábára helyezve beárnyékolják a földet, tehát ellehetetlenítik a növények megjelenését.
A Magyar Közút közlése szerint az elmúlt huszonhat évben 22 közútkezelő vesztette életét munkavégzés közben figyelmetlen vagy szabálytalanul közlekedő járművezetők miatt.
Ezért aztán 2025-ben közbeszerzést írtak ki közel 180 ezer gyomosodásgátlóra, félmilliárd forintos keretösszeggel.
A tenderen mindösszesen egy cég, a Villa Deco Építő Kft. indult, és nyert.
A cégnek a bemutatkozása szerint nem sok köze volt a műanyagiparhoz, mivel főtevékenysége lakó- és nem lakóépületek építése, belsőépítészet és építészmérnöki tanácsadás.
A lap nemzetközi példák alapján arra jutott, hogy egy ilyen tárcsa elkészítése 800-900 forintba kerül, a Villa Deco Építő Kft. ezzel szemben egy darabot 2785 forintért gyártott le – ezzel kimaxolta az kiírt közbeszerzésen összesen lehívható közel félmilliárd forintot. 2025-ben a lap értesülései szerint nagyjából 80 ezer darab eszköz számlázhatott ki a cég, ami meg is látszott a bevételeiken: a nyereség egy év alatt a 85-szörösére ugrott.
A Magyar Közút idén is kiírt egy közbeszerzést, amin szintén indult a Villa Deco Építő Kft., továbbá három másig vállalat.
Ebből az egyiket szintén egy évfolyamtárs, egy másikat pedig Babits egy ismerőse vezette.
Végül a negyedik vállalat nyert, a lap itt nem talált kapcsolatot Babits köreivel.
Azt viszont megjegyezte a G7, hogy bár a műanyag-újrahasznosítás terén 20 éves tapasztalattal rendelkező Etilén 95-el való szerződéssel ugyan 15 százalékkal olcsóbban jut a műanyagkorongokhoz a Magyar Közút, még így is kifejezetten sokat fizetnek a nemzetközi példákhoz képest. ]]>


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.