Végére ért Karl Bushby brit kalandor 28 éven át tartó , 50 ezer kilométeres gyalogútja Dél-Amerikából az Egyesült Királyságba – írja a BBC .
November második kisebb tömeg gyúlt össze Hull belvárosában, hogy üdvözöljék Bushbyt.
A férfi a támogatókkal együtt tette meg az utolsó kilométereket gyerekkori otthonához, ahol édesanyja, Angela várta, akivel egy évtizede találkoztak utoljára.
Hol voltál?
Jó, hogy itthon vagy – mondta édesanyja, majd a férfi bejelentette: szögre akasztja a cipőjét.
Érkezésekor jelen volt 36 éves fia, Adam, és 12 éves unokája is, akit korábban soha nem látott, valamint édesapja és testvérei fogadták. 5 fotó Még az előző évezredben indult el Karl Bushby 1998 novemberében, 29 évesen indult útnak a chilei Punta Arenasból.
Az út során két saját maga által hozott szabálynak kellett megfelelnie: nem térhet vissza az Egyesült Királyságba az út vége előtt, és nem használhat közlekedési eszközöket.
Bushby útja során négy kontinenst érintett.
A több évtizedes barangolásnak több nehéz pontja is volt: például a Darién-hasadék sűrű dzsungelén történő átkelés, a befagyott Bering-szoroson való átjutás, vagy nemrégiben a La Manche csatorna átúszása.
Amellett, hogy a neves német filmrendezővel, Werner Herzoggal egy közös dokumentumfilmet készített az útról, megerősítette, hogy egy második könyvön is dolgozik utazásairól.
Kapcsolódó Idén végre hazaérhet a férfi, aki 28 éve elhatározta, hogy gyalogszerrel kerüli meg a Földet Ha célba ér, ő lehet az első ember, aki gyalog járta körbe a világot.
The post 28 év és 50 ezer kilométer gyaloglás után hazatért Karl Bushby világutazó first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.