Tizenegy éven át vizsgálták magyar kutatók, hogy mi történik a levegőt szennyező mikroszkopikus szemcsékkel, miután belélegezzük őket.
Eredményeik alapján a különböző forrásokból származó részecskék az emberi légzőrendszer különböző pontjain, más és más arányban ülepednek le, így egészségünkre is eltérő hatással lehetnek.
A kutatók öt csoportra osztották a részecskéket: csoport: nem szennyezőforrásból származó, a légkörben képződő részecskék; csoport: közúti közlekedésből származó félillékony részecskék; csoport: közúti közlekedésből származó korommagot tartalmazó részecskék; csoport: szennyező gázokból képződő másodlagos szervetlen aeroszolok; csoport: szilárd fosszilis tüzelőanyagok (péládul szén) és a biomassza (például tűzifa) égetéséből származó részecskék.
A kutatás eredményeit bemutató tanulmány alapján a belélegzett részecskék egy része a kilélegzett levegővel távozik, ám vannak, amelyek tartósan a légzőrendszerben maradnak.
Közülük némelyik már a felső légutakban kiülepedik, másikak viszont mélyebbre jutnak a tudőben.
HUN-REN Legnagyobb arányban a légkörben újonnan képződő, valamint a közlekedésből származó félillékony részecskék halmozódnak fel, legkisebb arányban pedig a fűtési időszakhoz köthető, szilárd tüzelőanyagok égetésével létrejövő részecskék.
Ha azonban a tüdőben lerakódó részecskék összesített felületét vizsgáljuk, akkor a fűtési időszakhoz kapcsolódó és a közlekedési eredetű, korommagot tartalmazó részecskék adják a legmagasabb értékeket.
Megtelepedésük helyét viszont az is befolyásolja, hogy milyen fizikai aktivitást végzünk miközben belélegezzük őket.
Intenzívebb mozgás közben többségük a tüdő mélyebb területeiben, a léghólyagocskák régiójában végzi.
Ráadásul a fokozott légzés miatt ugyanannyi idő alatt több részecske is kiülepedhet, ezért ha légszennyezett környezetben sportolunk, a tüdő mélyebb területeit nagyobb részecsketerhelés érheti – derül ki a HUN-REN közleményéből .
A kutatók közvetlenül nem vizsgálták a részecskék egészségkárosító hatását, ám megállapításaik segíthetnek jobban megérteni a légszennyezés egészségügyi kockázatait, és hozzájárulhatnak a hatékonyabb levegőminőség-védelmi intézkedések kidolgozásához.
További tudományos híreink alább olvashatók: „Erre a gyógyszerre harminc éve várunk” – magyarok oldhatják meg a szívinfarktus egyik legnagyobb problémáját Új törpebolygóra bukkanhattak a Naprendszerünkben Több év után sikerült lefotózni Kína titkos űrrepülőjét Több mint 700 római kori érmét találtak Somogyban Hiába próbálták megmenteni, hamarosan lezuhan a NASA műholdja The post Kiderült, mi történik a levegőt szennyező részecskékkel, miután belélegezzük őket first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.