2026 szeptemberét írjuk, és az elszámoltatás továbbra is a Tisza Párt legnépszerűbb politikai terméke.

Habár az új, demokratikus, tisztességes és szakmai alapokon nyugvó Magyarország körvonalai továbbra is meglehetősen kontúrtalanok (nem is beszélve az oda vezető útról!), a kormánypárti szavazók arcára még mindig mosolyt lehet csalni, ha bilincsbe verve képzelhetik el leggyűlöltebb fideszes politikusukat/oligarchájukat.

A büntetés és elszámoltatás elvi és gyakorlati kérdései minden bizonnyal még sokáig velünk maradnak, és most talán még nem is látható dilemmákat fognak felvetni.

Ezekről majd társalkodunk akkor, amikor előkerülnek.

Mindazonáltal adódik itt egy izgalmas összevetés.

Ha meg kell jelölnünk egyetlen fordulópontot, amelytől indulva a Tisza megszületése és győzelme a legegyszerűbben elmesélhető, az minden bizonnyal a 2024 februárjában kitört kegyelmi ügy.

Egy olyan botrány, amely, hasonlóan mostani eszmecseréinkhez, szintén a büntetés és az igazságosság dilemmáival szembesít.

Elöljáróban szeretném hangsúlyozni: elképzelésem sincs róla, hogy ténylegesen mekkora szerepet játszott a kegyelmi botrány Magyar Péter felemelkedésében és a Fidesz végső meggyengülésében.

Nem is arra szeretnék választ adni, miért pont ez a történet tett szert erre a szimbolikus jelentőségre hazánk egészenközelmúltjában – bár erre azért visszatérek.

A kegyelmi ügy a saját jogán izgalmas, főként azért, mert egy olyan fogalomhoz kapcsolódik, amelyről a legtöbben (beleértve ebbe a jog- és erkölcsfilozófusokat is) figyelemreméltóan semmit nem gondolunk: a kegyelemhez.

Szajki Bálint / 24.hu A gyermekvédelemért szervezett tüntetést és vonulást a Tisza párt a Deák Ferenc térről a Budai Várba 2025. december 13-án.

A kegyelmi botrány legalább két szempontból furcsa történet.

Először is: a közvélemény felháborodását az váltotta ki, hogy olyasvalaki kapott felmentést a büntetés alól, aki meggyőződésünk szerint megérdemelte volna a rá kirótt szankciókat.

Ez egyáltalán nem érthetetlen, csak szokatlan.

A közvélemény hagyományosan épp az ellenkező irányú igazságtalanságokra szokott érzékeny lenni: arra, ha olyasvalaki bűnhődik, aki ezt nem érdemelte meg.

Az ilyesfajta esetek nem korlátozódnak az igazságszolgáltatásra (bár a koncepciós perek a most tárgyalt igazságtalanságok központi példái): az elmúlt évtizedek tüntetései és forradalmai – a 2006. október 23-i budapesti tömegoszlatástól George Floyd meggyilkolásáig – gyakorta abból a felháborodásból nőttek ki, amelyet az állam visszaélésszerű hatalomgyakorlása, az ártatlanok ellen irányuló, aránytalan erőszak váltott ki.

A látszólagos szimmetria ellenére erkölcsileg súlyosabb problémának tűnik ártatlanokat büntetni, mint a bűnösöket „futni hagyni”.

The post Réz Anna: Szükségünk van egyáltalán az elnöki kegyelemre? first appeared on 24.hu .