A SpaceX folyamatosan növeli a Föld körüli pályán keringő műholdjainak számát.
Becslések szerint idén októberben már akár 11 ezer, vagy annál is több műholdja lehetett.
Októberben egy Falcon 9 rakétát is indított, amely további 28 Starlink-műholdat szállított.
A technológiai és tudományos hírekkel foglalkozó BGR cikke most az latolgatja, mennyibe kerül, ha valaki egyetlen, saját műholdat akarna pályára állítatni.
Ez elsősorban az űreszköz méretétől függ: a nagyobb műholdak jóval drágábbak, mint a kisebbek, akár 400 millió dollárba is kerülhet egy nagyobb műhold űrbe juttatása.
Egy átlagos, kb. 259 kilogramm tömegű Starlink-műhold nagyjából akkora, mint egy konyhaasztal.
A kisebb űreszközök felbocsátási költsége 10 millió dollár körül indulhat, és elérheti a több százmillió dollárt is, de ebben nincs benne a műhold megépítési költsége.
Azonban mindez csak a kezdet: miután a műhold eléri a pályáját, fizetni kell az adatátviteli kapacitásért, mint ahogy a mobiltelefonos adatforgalomért is fizetünk, emellett a berendezések karbantartása és javítása is pénzbe kerül.
Az adatátviteli kapacitás önmagában évente 1,5 millió dollárba vagy még többe is kerülhet.
Összesen tehát legalább 11,5 millió dollárra lehet szükség ahhoz, hogy egy műholdat pályára állítsanak, és működtessenek az első évben.
A Starlink műholdak élettartama körülbelül öt év.
A lap megjegyzi, hogy magánszemélyek számára indítana szolgáltatásokat a United Spaceports Corporation nevű vállalat , lehetővé téve, hogy aki megengedheti magának, saját műholdat vásároljon és állíttasson pályára.
Egy-egy ilyen műhold hűtőszekrény méretű lesz, a szolgáltatás pedig egységesen 5,5 millió dollárba kerülhet majd.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: ]]>


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.