Bár Argentína végül hosszabbítás után 1–0-ra kikapott Spanyolországtól a világbajnokság döntőjében, a csehországi Miloslav Urbanec aligha hibáztathatja magát azért, hogy nem tett meg mindent kedvenc csapata sikeréért.
A Prágától körülbelül 100 kilométerre keletre lévő Bukovkában élő férfi ugyanis valóságos argentin futballbirodalmat épített ki a háza körül.
A České Noviny , vagyis a cseh hírügynökség cikke szerint az 52 éves Urbanec családi házának homlokzata az argentin zászló kék-fehér színeiben pompázik, az épület falára pedig egy hatalmas Lionel Messi-portré került.
A kert helyén futballpálya áll, ötven férőhelyes lelátóval és kiszolgálóhelyiségekkel, a telken pedig egy aranyozott, életnagyságnál nagyobb Diego Maradona-szobor is van.
Urbanec még a háza melletti utcát is Argentína utcának nevezte el, következő terve pedig az, hogy Maradona után Messinek is szobrot állítson. „Egyáltalán nem értem, hogy az emberek miért csinálnak valamit csak félig.
Ha szurkolok, akkor teljes erőbedobással” – magyarázta a döntő előtt.
Urbanec négyéves kora, az 1978-as világbajnokság óta rajong az argentin válogatottért.
Gyerekként az apjával nézte a meccseket, aki Brazíliának drukkolt, őt azonban az argentin játékosok külseje nyűgözte le. „Tetszett a hosszú hajuk.
Az argentinok vadnak néztek ki, és még a világbajnokságot is megnyerték.
Négyéves voltam, és azt gondoltam: ezek a fickók úgy néznek ki, mint Winnetou” – emlékezett vissza.
A szurkolás nála nem merül ki az otthoni dekorációban.
Több világbajnoki, Copa América- és selejtezőmérkőzésre is elkísérte az argentin válogatottat, járt Katarban, Brazíliában és az Egyesült Államokban is.
Legnagyobb futballélménye Argentína 2022-es katari világbajnoki győzelme volt.
Meet Miloslav 'Curby' Urbanec, an Argentina soccer team superfan who lives in the Czech countryside https://t.co/OBm912Ki7y pic.twitter.com/rIAZoqQOEh — Reuters (@Reuters) June 30, 2026 Idén februárban az egész családját elvitte Argentínába, ahol Messi és Maradona életének fontos helyszíneit keresték fel. „Láttuk, milyen környezetből származnak.
Ezt el sem lehet képzelni.
Maradona egyetlen, döngölt földpadlós szobában nőtt fel, ahol a szüleivel és a testvéreivel együtt lakott.
És ebből a közegből emelkedett fel” – mondta Urbanec.
A férfi szerint éppen az alázat és az összetartás miatt különleges az argentin válogatott. „A csapatban mindenki alázatos, Messi is.
Ez teljesen más mentalitás.
Százszázalékos koncentráció az eredményre, és arra, hogy gyerünk, csináljuk meg együtt.
Szerintem ez maga a futballköltészet.” A döntő ezúttal nem hozott újabb argentin világbajnoki címet: a gól nélküli rendes játékidő után Ferran Torres szerezte meg Spanyolország győztes gólját a hosszabbításban.
Urbanec bukovkai argentin királysága azonban a vereség után is a világ egyik leglátványosabb magán-szurkolói emlékműve maradt. ]]>
Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.