Magyarország túlzott akku-iparosítása veszélyezteti természeti erőforrásainkat, az akkus cégek által elkövetett szabálytalanságok pedig sokkolták a közvéleményt.
Az Orbán-kormány elhibázott iparpolitikájának következményeit, a kilábalás esélyeit is vizsgálja az Átlátszó készülő dokumentumfilmje, melyről Bodnár Zsuzsa újságíró a Klubrádió és a Tilos Rádió adásában beszélt.
Munkatársunk a Klubrádió Reggeli személy című műsorában elmondta: egyelőre nincs fék a magyarországi akkugyártás „vonatán”.
Debrecenben tovább bővül az akkumulátoripar, miközben egyre több kérdés merül fel a vízfogyasztásról, a környezeti terhelésről, a szennyezésekről és a hatósági ellenőrzésekről.
A problémáknak azonban a lakosok hiába próbáltak hangot adni az EcoPro katódgyárának szeptember 7-i közmeghallgatásán – a hatóságnál süket fülekre találtak, a helyi politikusok pedig meg sem jelentek az eseményen.
Kollégánk beszélt arról is a műsorban, hogy 2018-as indulása óta törvénysértő módon, környezetszennyezően működik a gödi Samsung-gyár.
A lakossági zajpanaszokat a megyei kormányhivatal folyamatosan félresöpri, és ezidáig az Élő Környezetért Felelős Minisztérium sem reagált érdemben az akkugyár okozta zajszennyezés súlyos problémájára.
Bodnár Zsuzsa a Tilos Rádió Erőmű című műsorának vendégeként többek közt arról beszélt, hogy oknyomozó munkáját a hatóságok minden eszközzel igyekeztek gátolni az elmúlt években.
Az általa feltárt szennyezési ügyek többségében a rendőrségi nyomozások még mindig zajlanak, és a jogszabálysértések elkövetőinek felelősségre vonása sem történt meg.
Kollégánk elmondta azt is, hogy Fekete por című készülő filmünk nemcsak az akkuipari botrányok feltárását, a hatósági visszaélések leleplezését mutatja be, de szakértőket megszólaltatva Magyarország elhibázott iparpolitikájának környezeti és társadalmi kockázatait, valamint a kilábalás lehetőségeit is tárgyalja.
Fekete por – itt támogathatod az Átlátszó készülő dokumentumfilmjét!

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.