A nyugalmazott lelkész lánya, Balajthy Ágnes tette közzé Facebookon a kormány újabb tévedését.

Elsőként Lezsák Sándorról derült ki, hogy nem megfigyelő, hanem megfigyelt személy volt a kommunista rendszerben.

Ezután ismerték el, hogy nemcsak a rendszerváltó politikus, hanem további minimum 160 személy neve is tévesen jelent meg az összecsapott listán.

Most a kistokaji nyugalmazott református lelkész lánya osztotta meg, hogy mi történt pontosan a 80-as években és a beszervezés elutasítása hogyan befolyásolta a család életét. "Édesapám, Balajthy József, nyugalmazott református lelkész neve is szerepel egy 6-os kartonon.

Amikor megtudta, hogy szerepel az ügynöklistán, először nevetett, annyira abszurdnak érezte a felvetést is, hiszen soha semmilyen beszervezési papírt nem írt alá.

Azóta természetesen már nem nevet, hanem porig van sújtva: próbálja megfejteni, hogy mi történhetett.

A kartonján a tartótiszt neve Szűcsként van megadva.

Erre a Szűcsre apám pontosan emlékezett: ’86-ban valóban többször megjelent nála a kistokaji parókián (egy falusi parókia a nyolcvanas években nyitott volt, bárki bejöhetett), főhadnagyként mutatkozott be, és azt mondta, hogy „barátkozni”, „kvaterkázni” szeretne.

Apám azt mondta, hogy neki ez kellemetlen, nincs ilyesmihez kedve, de a szintén Kistokajban élő főhadnagy még többször besétált hozzá az udvarra, és megszólította.

Egy alkalommal apa mínusz 18 fokban szerelte a Trabantot a ház előtt, Szűcs pedig kitartóan álldogált mellette, és „beszélgetni” próbált.

Az ötödik ilyen próbálkozása után Apa szó szerint elkergette a parókiáról – a rendszer végét élték már, Szűcs nem volt félelmetes, csak irritáló, a trabantos történet pedig családi anekdotává vált a hülye komcsikról.

Édesapám nemhogy semmit nem írt neki alá, de papírok elő sem kerültek – kizárólag élőszóban próbálta őt faggatni az illető, sikertelenül. (Beer Miklós ugyanerről a jelenségről számolt be tegnapi posztjában.) Egy következménye talán mégis lett a dolognak: apámat ugyanis meghívta a montreali magyar gyülekezet, hogy helyettesítse a lelkészüket. 1986-ban, friss házasként még lelkesen készültek erre a hatalmas lehetőségre édesanyámmal, a következő évben azonban kiderült, hogy mégsem őket küldik ki Kanadába.

A másik következményről egész idáig nem tudtunk: habár édesapámnak fogalma sem volt erről, Szűcs mégis csinált róla egy kartont (nyilván fűződött hozzá valamilyen anyagi vagy „szakmai” érdeke.) A kartonon tévesen szerepel Apa akkori lakcíme (a mágnesszalagon is), a „klerikális” szót „krekirális”-nak írta a nyilván nem túl felkészült tartótiszt, de mégis létezik: és emiatt apámnak most vadidegen emberek osztják meg az interneten a személyes adatait, és azt kell éreznie, hogy hiába ártatlan, mégis örökre besározták a nevét.

Azonnal kikérte az összes rá vonatkozó dokumentumot, abban bízva, hogy ezekből nyilvánvalóan kiderül az igazság – de ezekre még hónapokat kell várni, és addig csak ő maga tehet tanúságot a saját igazáról. (Mágnesszalagok is vannak, tehát őt megfigyelték – ezt persze eddig is tudtuk.) Aki ismeri az életútját és a korabeli viszonyokat, annak számára persze már az állítólagos beszervezés ’86-os évszáma sem tűnik hihetőnek: apámat érettségi után politikai okokból háromszor sem vették fel egyetemre (ezután gondolta újra az életét, és jelentkezett teológiára), ekkor lett volna értelme őt beszervezni.

A ’80-as évek elején úgynevezett exmisszus diákként dolgozott a miskolci püspöki hivatalban – akkor is értékes informátor lehetett volna.

De ha ezeket az esztendőket beszervezés nélkül csinálta végig, akkor miért éppen ’86-ban, a rendszer végóráiban, immár harminc éves falusi lelkészként döntött volna úgy, hogy röpke másfél évig mégis csak jelentget? (És még csak egy külföldi utat sem kapott jutalmul.) Persze a szkeptikus értelmező számára mindez akár magyarázkodásnak is tűnhet, és lehet ironizálni azon, hogy „itt akkor nem is jelentett senki”.

Egyelőre azonban a történet elmondásán kívül más eszközünk nincsen. (Azok pedig, akik felbontották a leveleiket, és minden külföldi vendég érkezésekor fontos dolguk lett a parókián, nincsenek néven nevezve.) Mélységesen elkeserítő, hogy a rendszert kiszolgáló tartótiszteknek idáig elér a hatalma, hogy a valódi bűnösök akár a síron túlról is képesek ismét megnyomorítani azokat az embereket, akiket egykor zaklattak.

Mélységesen elkeserítő, hogy a hitelesnek vélt információ forrása egy korrupt tartótiszt által odafirkantott kartonlap – édesapám, aki még a közösségi médiát sem használja, jobb híján csak itt, rajtam keresztül tud kiállni a saját ártatlansága mellett.

És az is elkeserítő, hogy a kegyes református lelkészkollégák egy része csípőből, álszörnyülködve osztja meg apám kartonját, ahelyett, hogy felhívná őt, és megkérdezné tőle, hogy: „Jóska, ez tényleg igaz?” A poszt változatlan formában megosztható, és aki szeretne erről édesapámmal beszélgetni, az bátran keresse fel őt.

Apám szeretne az ügyről nyíltan beszélni, és minden lehetőséget meg fog ragadni arra, hogy bizonyítsa az ártatlanságát.

De nem fogja olyasmi miatt szégyellni magát, amit soha nem követett el."