A meccsen a Cagliari szerzett vezetést, az a Daniel Maldini talált be, aki zsinórban negyedik bajnokiján volt eredményes, vagyis úgy tűnik, a pályán mindent megtesz, hogy efeledtesse az ittasan elszenvedett autóbalesetét .
A Juve a hajrában az első olaszországi gólját jegyző Kolo Muani révén egyenlített, sőt a francia csatár akár nyerőember is lehetett volna, ám közelről a lécet találta el.
Spalletti szerint nem történt semmi A lefújás után a Juventus edzője, Spalletti láthatóan indulatosan lépett oda kollégájához, Pisacanéhoz , majd azt is zokon vette, hogy a szárdok mestere megragadta a karját, miközben válaszolt neki.
Nagyobb balhé nem lett, mindenesetre a bíró mindkét edzőnek felmutatta a piros lapot.
Nem történt semmi.
Mondtam neki, hogy jó focit játszanak, és hozzátettem, hogy időhúzásban is jók.
Visszakérdezett, hogy ezt miért mondom, aztán mindketten piros lapot kaptunk – magyarázta Spalletti. 2:06-nál látható a jelenet: A Cagliari előzi a Juvét és a Milant is A Juventus 11 pontjával a 6. helyen áll hat forduló után, míg a Cagliarinak ugyanannyi pontja van, mint a dobogós Romának, amely a Comóval ikszelt a forduló rangadóján .
A torinóiakhoz hasonlóan a Milan is eldobott két pontot, mert bár vezetést szerzett Rabiot bődületesen nagy góljával, de a Sassuolo öt perccel később egyenlített.
Nagyot megy a Lazio A Milan őrzi veretlenségét, ahogyan a Lazio is, Gattuso csapata 3-1-re verte a Monzát, és ezzel a listavezető Interhez hasonlóan 16 ponttal áll.
Serie A, 6. forduló: Cagliari – Juventus 1-1 (1-0) Sassuolo – AC Milan 1-1 (0-0) SS Lazio – Monza 3-1 (2-0) Lecce – Bologna 1-2 (0-1) Como – AS Roma 0-0 szombaton játszották: Napoli – Frosinone 3-0 (2-0) Genoa – Fiorentina 2-1 (2-0) Internazionale – Parma 3-0 (3-0) hétfőn játsszák: Atalanta – Venezia 18.30 Torino – Udinese 20.45 A tabella: 1.
Internazionale 6 5 1 0 18-8 16 2.
Lazio 6 5 1 0 11-4 16 3.
AS Roma 6 4 2 0 14-3 14 4.
Cagliari 6 4 1 1 6-3 13 5.
AC Milan 6 3 3 0 11-5 12 6.
Juventus 6 3 2 1 9-5 11 7.
Como 6 3 2 1 9-6 11 8.
SSC Napoli 6 3 1 2 10-6 10 9.
Frosinone 6 3 1 2 9-7 10 10.
Sassuolo 6 2 2 2 10-10 8 11.
Atalanta 5 2 0 3 5-7 6 12.
Lecce 6 2 0 4 6-12 6 13.
Bologna 6 1 2 3 5-7 5 14.
Udinese 5 1 1 3 8-11 4 15.
Torino 5 1 1 3 5-8 4 16.
Monza 6 1 1 4 9-15 4 17.
Genoa 6 1 1 4 5-11 4 18.
Parma 6 1 1 4 4-10 4 19.
Fiorentina 6 1 1 4 7-14 4 20.
Venezia 5 0 0 5 4-13 0 The post „Jól játszotok és időhúzásban is nagyon jók vagytok” – piros lapot kaptak az egymással civakodó olasz edzők first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.