RG EV Medium 2.0 a teljes neve annak az új platformnak, amelyet 4,3 és 4,8 méter közti hosszúságú autói számára fejleszt éppen a Renault.
A fixen 2,85 méteres tengelytávú struktúrára elektromos, illetve hatótávnövelős elektromos modelleket lehet majd építeni.
Bár pontos adatok egyelőre nincsenek, a tervezők szerint a tisztán elektromos modellek is elérhetik 750 km-es hatótávot, és azt mondják, az új alapokra épített modellek hatótávnö benzinmotorral azoknak sem okoznak majd csalódást, akik dízelmotoros autókból ülnek át.
A struktúra egyik legnagyobb újdonsága, hogy hátsókerék-hajtással készül.
A Renault műszaki vezetője szerint a fronthajtás nehezen megoldható vezethetőségi problémákat hozott a jelenlegi Mégane és Scenic modellek fejlesztésekor, ezért is döntöttek a hátsókerék-hajtás mellett.
Így a teljesítmény is növelhető: az új platform hátsó motorja 275 lóerős, de fejlesztenek erősebb, két villanymotoros, összkerék-hajtású változatokat is.
Itt a belsőégésű motor már nem hajthat közvetlenül, csak az akkumulátor menet közbeni töltését oldják meg vele.
Ezekkel a változatokkal állítólag simán hozhatják majd az 1400 km-es hatótávot.
Az akkumulátort már beletervezték a platformba: ez LFP cellákból áll, helytakarékos, modul nélküli felépítésű, és állítólag 90 kWh körül lesz a lehetséges legnagyobb kapacitása.
A tervezők határozott célja volt, hogy egy-egy kész autó ne nyomjon többet két tonnánál, és az is lényeges szempont volt, hogy az árral ne csússzanak át a prémium-szegmensbe – ez, és a méretek is korlátozták az elérhető kapacitást.
Az új platform lesz a Renault első, teljesen szoftver-definiált autó-alapja.
A cégvezető, Francois Provost szerint emiatt a kifejlesztése nagy befektetést igényel, viszont újabb és újabb típusokhoz igazítani viszonylag egyszerű lesz, így jelentősen csökkentheti a modellfejlesztési időket.
Bár azt egyelőre nem árulták el, hogy az új fejlesztések mely típusokban jelenhetnek meg elsőnek, nem lenne meglepő, ha a Mégane utódjában bukkannának fel először.
A jelenlegi, elektromos Mégane ugyanis elég nehezen adható el az R5 és az R4 típusok bevezetése óta: a 4,2 méteres hosszával használati értékben, helykínálatban egyszerűen túl közel van a látványosabb és jobb áron elérhető, retró stílusú típusokhoz.


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.