Keszthely felfüggeszti a tagságát a Balatoni Szövetségben, a kutyás strand üzemeltetőjével kötött szerződést pedig felbontja – ezekről is vitázott szerdán a város képviselő-testülete az MTI beszámolója szerint.
Felfüggesztik a Balatoni Szövetségi tagságot Tóth Gergely polgármester (Városukért Tenni Akarók Egyesülete – Vártak) előterjesztésére a testület kezdetben a Balatoni Szövetségből való kiválásról vitázott, végül a tagság felfüggesztéséről szavazott.
A városvezető indoklása szerint igazságtalan, hogy a legnagyobb tóparti városok fizetik a legmagasabb tagdíjat, az elnökségből azonban évek óta ki vannak zárva, ő maga is többször kezdeményezte, de nem is lehetett jelen fontos ügyek tárgyalásain.
Szerinte nem volt „demokratikus jelölési folyamat”, ahogy a jelenlegi elnököt megválasztották a több mint 120 éve működő, mintegy száz települést tömörítő szerveződés élére.
Pali Róbertet , Vonyarcvashegy független polgármesterét ezért többször is felszólította, hogy mondjon le, hosszú éveken át ugyanis a három város, Siófok, Balatonfüred és Keszthely polgármesterei váltva töltötték be az elnöki posztot.
Tóth Gergely jelezte azt is, hogy kedden alakult meg a Balaton körüli városok új érdekvédelmi szervezete, a B4-ek Szövetsége, amit minden szempontból hatékonyabbnak tart a Balatoni Szövetségnél.
A vitában Sáringer-Kenyeres Marcell (Fidesz–KDNP) és Szántó András, a korábban a polgármesterrel együtt a Vártak színeiben mandátumot elnyert Demokratikus Koalíció-s képviselő is ellenezte a kilépést vagy a tagság felfüggesztését, a többség azonban végül megszavazta, hogy Keszthely egyelőre szünetelti a tagságát.
Megszűnhet a jelenlegi formájában a kutyás strand Hosszas, néha személyeskedő vita, korábban pedig facebookos üzengetés volt arról az ugyancsak polgármesteri előterjesztésről, hogy mondják fel a szerződést a Keszthelyi Kutyás Élménypark és Piknikkert üzemeltetőjével.
A városvezető az ülésen kifejtette: a korábbi, fideszes városvezetés előnytelen szerződést kötött az üzemeltetővel, ennek kapcsán hűtlen kezelés gyanújával feljelentést is terveznek.
Nehezményezte azt is, hogy a kezdeményezése ellenére a strand üzemeltetője nem kívánta bárki által szabadon látogathatóvá tenni a fürdőhelyet, amelynek nincs is engedélye kutyastrandkénti üzemeltetésre.
Az üzemeltető visszautasította a vádakat Sziládi-Kovács Tibor , a strand üzemeltetője szerint mindezek csak ürügyek, amivel a vállalkozását akarják ellehetetleníteni, holott egy új turisztikai vonzerővel is gyarapította a várost az elmúlt hét évben.
A képviselők végül hét igen és négy tartózkodás mellett megszavazták, hogy szeptember végével felbontják a vállalkozóval kötött szerződést azzal, hogy új funkciót kap a part menti terület.
The post Hűtlen kezelés gyanúja merült fel a keszthelyi kutyás strandon first appeared on 24.hu .

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.