Az afrikai szakember Lionel Messi búcsúmérkőzésével kapcsolatban írta meg a The African Football Club blogon, milyen tapasztalatot szereztek Argentínában.
Adelakun elsőként arra hívta fel a figyelmet, hogy nagyon sokat utaztak a mérkőzésre, összesen 19 órát repültek Párizsba, majd Buenos Airesbe.
A mérkőzéssel kapcsolatban elmondta, hogy Benin válogatottja nagyon büszke volt arra, hogy ott lehet Messi utolsó meccsén és alig várták a találkozást a világklasszissal.
A hármas sípszó után azonban nagy csalódás érte a játkosokat. „Ami a leginkább megdöbbentett, hogy az argentin csapat a mérkőzés után egyértelműen elutasította, hogy kommunikáljon velünk.
A mérkőzés végén sietős, érzelemmentes kézfogást kaptunk.
Játékosaink megpróbáltak odamenni ahhoz a személyhez, akinek az ünneplésére utaztak el, de a biztonsági őrök nagyon erőszakosan eltolták őket.
Nyilvánvaló volt, hogy nem akartak egy helyen lenni a benini csapattal.
Már ez aggasztó volt.
Amikor felsorakoztak a játékosaink, hogy üdvözöljük, megtapsoljuk őt, ahogy elhalad előttünk, a biztonsági őrök elképesztő gyorsasággal szétszórták őket a pályán, mintha csak bajkeverők lennének – írta Adelakun , majd végső csapásnak nevezett egy másik esetet is, amikor a tiszteletköre végén a benini focisták szerettek volna gratulálni neki. „Messi mielőtt elérte volna őket, a középkör felé fordult.
Valakinek, akit oly sokan csodálnak, és aki sok fiatal afrikai szívében szinte hibátlan, ez újabb csapás volt.
A tiszteletnek kölcsönösnek kell lennie.
A labdarúgásban tiszteljük egymást” – zárta mondandóját a segédedző.
A mérkőzést egyébként Argentína 3-0-ra megnyerte, Lionel Messi két gólpasszal és egy értékesített büntetővel vette ki a részét a sikerből.
The post „A tiszteletnek kölcsönösnek kell lennie” – Argentína ellenfele csalódott Lionel Messi búcsúmeccsében first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.