Mint ismert, Tarr Zoltán kultúráért felelős miniszter bejelentette : rendkívüli átvilágítást indítanak a Nemzeti Színházban.
A hírt ő maga közölte a színház igazgatójával, Vidnyánszky Attilával , akit még korábban hívatott be péntek reggelre a minisztériumba.
A színházigazgató az ATV Egyenes beszéd című műsorában latolgatta a napokban, mi lehet a behívás oka – azt állította , tényként tudja, hogy le akarják mondatni a pozíciójáról, ami a fejlemények alapján nem bizonyult igaznak.
A Blikk telefonon érte utol Vidnyánszkyt, aki megerősítette, hogy valóban nem rúgták ki, és ténylegesen vizsgálat indul, valamint tagadta a lap feltételezését, miszerint feldúltan távozott a megbeszélésről.
Feldúltnak tűntem?
Pedig nyugodt voltam.
Arról tájékoztattak, hogy vizsgálat indul a színházban.
Remélem, hogy ez tényleg vizsgálat lesz, nem pedig ürügykeresés.
A megbízatásomat nem bontották fel, talán a csütörtöki interjú elérte hatását – mondta a lapnak.
Vidnyánszky Attila pályájáról és a politikához való viszonyáról a Nemzetiben történt 2023-as baleset nyomán írtunk átfogó cikket, ezt itt olvashatják : Kapcsolódó Bár igazgató sem akart lenni, akár lemondása után is a színházi élet ura maradhat Vidnyánszky Attila Portrénkban bemutatjuk, hogyan épített nemzetközi hírű társulatot a semmiből Beregszászon, majd jutott el a magyar színházi élet csúcsára – miközben az egyre durvuló kultúrharcból is alaposan kivette a részét.
The post Vidnyánszky Attila az átvilágításról: Remélem, hogy ez tényleg vizsgálat lesz, nem pedig ürügykeresés first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.