Az Orbán-kormány által kommunikált szerepével ellentétben Orbán Gáspár volt a csádi misszió vezetője – írja a 444 megszerzett dokumentumok, köztük a Magyar Közlönyben nem publikált, kétezres kormányhatározatok alapján.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf előző honvédelmi miniszter a volt miniszterelnök fiának az afrikai misszióban betöltött szerepéről 2024-ben azt mondta : „Orbán Gáspár katonatiszt. (…) Oda megy, ahová a parancs szerint mennie kell.
Én rendeltem ki összekötő tisztnek”.
Szalay-Bobrovniczky azt is nyilatkozta Orbánról, hogy „speciális képzettsége, jogi ismerete és nyelvtudása miatt alakulatától a miniszteri kabinetbe vezényelve a csádi misszió előkészítésében vesz részt, más katonai és civil elöljárókkal együttműködve”.
A misszió eredetileg tervezett célországába, Nigerbe való kiutazásakor is Orbán vezette az előkészítést.
Már egy ekkori dokumentum is azt írta: „Akkor a központi irányítást ellátó Koordinációs Iroda (vezetője O.
Gáspár) általi feladatszabás szerint járt el a HHÜ és a MATE is.” A Külügyminisztérium alá tartozó Hungary Helps Ügynökség a magyar humanitárius és fejlesztési programokért felel, illetve a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem is részt vett a misszióban.
A misszió célországa azért változott Csádra, mert időközben politikai változások történtek Nigerben – írja egy kétezres kormányhatározat alapján a lap.
Ugyanebben a dokumentumban rendelkeztek az Afrika Munkacsoport (Afrika MUCS) létrehozásáról is, amely az említett Koordinációs Iroda feladatait vette át.
A 444 azt írja, hogy a dokumentum elején Orbán Gáspárra még a kialalkuló félben lévő projekt központi irányítását ellátó Koordinációs Iroda vezetőjeként hivatkoztak, később már „Projektvezető úrként” szerepel a szövegben. (Nem nevezik nevén a „Projektvezető urat” az iratban, de a 444 egy forrása megerősítette, hogy ez a kifejezés is őt takarja.
A lap a dokumentumok alapján azt írja, hogy az Afrika MUCS vezetése előírta, hogy „minden beszerzést vagy módosítást (…) egy bizottságnak kell jóváhagynia, és csak akkor indulhat el bármilyen folyamat, ha a Projektvezető úr is jóváhagyta.” 2023. szeptembere 21-e és október 5-e között orvosmisszió indult Csádba, az emellé csatolt előzetes feladatszabában pedig a vezetőiről is szerepel egy ábra, amelyen Orbán Gáspár a teljes misszió vezetéséért felelős misszióvezetőként van feltüntetve.
A misszióvezetés külön meghatározott feladata a teljes orvosmisszió és a „katonai szemrevételezés” összehangolása, valamint a Csáddal való diplomáciai és politikai csatornák fenntartása.
Orbán Gáspár vezető pozícióját annyira bebiztosították, hogy külön meghatározták, hogy a részt vevők közti koordináció engedélyezett, de „döntést igénylő kérdés esetén a misszióvezetéssel egyeztetés szükséges (szolgálati út betartandó)”.
The post Misszióvezetőként nevezték meg Orbán Gáspárt a csádi misszióról szóló kormányzati iratokban first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.