Karácsony Gergely pénteki bejegyzésében azt írta , az Európai Beruházási Bank (EBB) által nyújtott hitel tette lehetővé a Lánchíd felújítását a korábbi kormányzati ellenszélben.
A főpolgármester közölte: az európai uniós források hazaérkezésével rengeteg fejlesztés indul el Budapesten, és Vitézy Dáviddal közösen újabb lehetőségekről egyeztettek a z EBB Budapestre látogató vezetőivel.
A fővárosban a következő években egy óriási fejlesztési dömping indul el, ami átmeneti nehézségekkel, késésekkel és dugókkal jár majd.
Karácsony Gergely mindezért előre elnézést, valamint a lakosok türelmét és együttműködését kérte, hangsúlyozva, hogy cserébe hasznos beruházások valósulnak meg.
Az induló fejlesztések listája több nagy projektet is magában foglal: Rákosrendező és a Diákváros megújítása, a rakpartok fejlesztése, a budai fonódó metró meghosszabbítása és a pesti fonódó megépítése, lakásépítési és vasúti projektek, valamint a HÉV-ek megújítása.
A főpolgármester az előző kormány politikáját tette felelőssé azért, hogy a város korábban nem jutott hozzá az Európai Bizottsággal már kitárgyalt uniós forrásokhoz.
A jelenlegi kormányzattal kialakított együttműködés keretében júliusban már bejelentették az M3-as metró meghosszabbítását uniós forrásból.
A főváros és a kormányzat közötti jelenlegi politikai és pénzügyi alkukról Török Gábor politológus a 24.hu elemző műsorában korábban úgy fogalmazott: a kormány lélegeztetőgépre tette a fővárost, amely éppen annyi támogatást kap, ami a csőd elkerüléséhez elegendő.
Az elemző szerint az elmúlt időszak megállapodásaiból politikailag nem a meggyengült Karácsony Gergely, hanem Magyar Péter és Vitézy Dávid profitált a legtöbbet.
The post Karácsony: Óriási fejlesztési dömping indul Budapesten first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.