A Mohu területért felelős igazgatója, Bozóki Csaba egy Facebook-videóban jelentette BE, hogy javaslatot tesz arra, hogy a kormány szüntesse meg a készpénzhasználatot a rendszerben, mivel „ahogyan a parkolóautomatáknál, itt sincs szükség a készpénzhasználatra”.
Ha elfogadják a javaslatot, a visszaváltás után kapott blokk ellenében az üzletek pénztárainál ezentúl nem adnának készpénzt, azt kizárólag a boltban vásárlásra lehetne felhasználni.
A visszaváltás ellenértékét továbbra is lehetne kérni a bankszámlára a Mohu telefonos alkalmazásán keresztül, illetve jótékony célra is felajánlható marad.
A javaslatot elsősorban a Budapest utcáin tapasztalható közbiztonsági problémák indokolják, mivel a készpénzben kifizetett betétdíj (a bolti kuponok készpénzre váltása) sokaknál olcsó dizájnerdrogokra és egyéb szerekre megy el.
Több fővárosi kerület vezetése is sürgette, hogy változtassanak a jelenlegi gyakorlaton, Soproni Tamás terézvárosi polgármester egyenesen a visszaváltás felfüggesztését szerette volna elérni.
A HVG információi szerint a kerületek és a Főváros küldöttei egyeztettek múlt héten a témában, ahol több javaslat mellett a készpénzkifizetés megszüntetése is elhangzott, állítólag Rózsa András zuglói polgármester javaslatára.
A Mohu is konkrét javaslatokkal érkezett a találkozóra, és elmondták: részükről nincs akadálya a készpénzes lehetőség eltörlésének, ahhoz azonban jogszabály-módosításra van szükség.
Rózsa András az ülés után egy Facebook-posztban azt írta : „Múltkor már kifejtettem: a bolti kuponok készpénzre váltásán kaszálnak a drogdílerek.
Bízom benne, hogy a soron következő ülésein lesz alkalma a kormánynak tárgyalni a kérdést, főleg, mivel ez az intézkedés gyakorlatilag egy forintba se kerül.” A HVG információ szerint elképzelhető, hogy a kerületek, a Főváros és a Mohu közös javaslatot tesz a kormánynak a rendelet átírására. ( via HVG ) ]]>

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.