Tovább fokozódik a feszültség Julián Álvarez és az Atlético Madrid között.
A Diario SPORT szerint az argentin támadó első számú ügynökével, Fernando Hidalgóval személyesen jelent meg a klub sportközpontjában, hogy közölje a vezetőséggel: ezen a nyáron távozni akar, és továbbra is a Barcelona az első számú célja.
A mostani egyeztetés egy hosszabb konfliktus újabb állomása.
Álvarez tegnap több mint két órán keresztül tárgyalt képviselőivel arról , milyen lépésekkel mozdíthatnák előre a klubváltást.
Ezt követően egy másik képviselője, Sergio Díaz társaságában is megjelent az Atlético központjában, most pedig Hidalgóval tért vissza, hogy közvetlenül a klub illetékeseivel beszéljen.
Álvarez döntött – kétórás egyeztetést tartott a képviselőivel Állítólag 100 millió euróra is nemet mondott az Atlético A SPORT szerint a Barcelona már 100 millió eurós ajánlatot is tett Álvarezért, ezt azonban az Atlético visszautasította.
A madridiak rendkívül erős tárgyalási pozícióban vannak: 2024-ben klubrekordot jelentő, mintegy 95 millió eurós összegért szerezték meg a Manchester Citytől a támadót, akinek 2030-ig érvényes szerződésében 500 millió eurós kivásárlási záradék szerepel.
A játékos és a klub közötti viszony eközben egyre feszültebb.
Egyes beszámolók szerint Álvarez már hónapokkal ezelőtt ígéretet kapott arra, hogy megfelelő időpontban tárgyalhatnak a távozásáról.
A helyzet állítólag akkor mérgesedett el igazán, amikor egy tervezett egyeztetésen sem Diego Simeone, sem Miguel Ángel Gil Marín vezérigazgató nem jelent meg.
Álvarez ezek után állítólag a csapattársai előtt is világossá tette csalódottságát, és olyan hírek is megjelentek, amelyek szerint hivatalosan kérte az eladását.
A különböző beszámolók abban egyetértenek, hogy a világbajnok támadó első számú célja a Barcelona, más klub jelenleg nem igazán érdekli.
Feszültség Madridban: az Atlético öltözője csak egy feltétellel fogadná vissza Álvarezt A történet azért is jutott kritikus pontra, mert az Atlético öltözőjéből korábban olyan hírek érkeztek, hogy a játékosok hajlandók lennének visszafogadni Álvarezt, ha végül maradnia kellene – de csak akkor, ha nyilvánosan elismeri, hogy hibázott a távozásával kapcsolatos kijelentéseivel, és bocsánatot kér a szurkolóktól.
A mostani személyes egyeztetés alapján azonban Álvarez egyelőre nem a békülésen, hanem a barcelonai átigazolás kiharcolásán dolgozik.
A Tovább folytatódik a „szappanopera”: Álvarez ügynökével ajtóstul „rontott” az irodába bejegyzés először Sport365 -én jelent meg.

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.