Az emelkedő üzemanyagárak miatt a Ryanair a dolgozói bérek befagyasztását és a utazási költségek emelését fontolgatja – írta meg a BBC.
Közölték, hogy amennyiben az amerikai-izraeli-iráni konfliktus nem rendeződik gyorsan, arra számítanak, hogy az árak 2027-ben is magasan maradhatnak.
A üzemanyagárak miatti 2 milliárd eurós pluszköltségeket Michael O'Leary vezérigazgató szerint a jegyárak kétszámjegyű emelésével tudják csak pótolni – sőt, mindez szerinte nem lesz elegendő, úgyhogy egyes dolgozók bérének befagyasztását is mérlegelik.
Ez a gyakorlatban a béremelések elhagyását jelentené.
Emellett várhatóan a munkaerő-felvételt is lassítják, a háttérmunkálatokba pedig igyekeznek minél jobban bevonni a mesterséges intelligenciát.
A vezérigazgató már év elején beszélt arról, hogy 20 százalékos jegyáremelésre lenne szüksége a kerozinköltségek fedezésére.
Most azt mondta, idén még nem biztos, hogy az drágítások elérik ezt a szintet, de jövőre valószínű, hogy szükség lesz egy nagyobb emelésre.
O'Leary drágulásra számít a többi légitársaságnál is.
A bérek befagyasztását az tenné lehetővé, hogy a szakszervezetekkel kötött többéves bérmegállapodások hamarosan lejárnak – a vállalat akár már jövő áprilisban léphet ezügyben. ]]>


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.