Őrizetbe vették azt a 34 éves férfit, aki halálos kimenetelű frontális balesetet okozott csütörtök reggel Budapesten, a Soroksári úton.
A BRFK halált okozó, bódult állapotban elkövetett járművezetés miatt hallgatta ki gyanúsítottként a sofőrt, és kezdeményezte a letartóztatását.
A BRFK tájékoztatása szerint egy személyautó haladt tegnap reggel hat óra körül a Soroksári úton a Szabadkai út irányába.
A Mitsubishi a Soroksári út 160. szám magasságában eddig tisztázatlan okból áttért a szemközti oldalra, ahol összeütközött egy Forddal.
Az utóbbi autó az ütközés következtében az útpadkának, majd egy parkolást gátló oszlopnak csapódott. police.hu A baleset következtében a Fordot vezető 6 2 éves férfi a helyszínen életét vesztette.
Utasát a mentők súlyos sérülésekkel vitték kórházba.
A másik autó vezetője és utasa az elsődleges adatok szerint könnyű sérülést szenvedett.
A baleset feltételezett okozójával, a 34 éves N.
Ferenccel szemben alkalmazott kábítószer-gyorsteszt pozitív lett.
A rendőrök a helyszínen szemlét tartottak, lefoglalták a balesetben érintett járműveket, valamint beszerezték és elemezték a térfigyelő kamerák felvételeit.
Ferencnél és utasánál is felmerült a kábítószer-fogyasztás gyanúja, mindkettejüknél mintavételről intézkedtek. – közölte közleményében a rendőrség. police.hu N.
Ferencet halált okozó, bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntettével gyanúsították meg.
A férfi nem tett vallomást, a gyanúsítás ellen nem élt panasszal.
A nyomozók őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.
A baleset összes körülményét a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztálya szakértők bevonásával vizsgálja.
The post Pozitív lett drogtesztje a Soroksárú úti tragédiát okozó 34 éves férfinek – fotók a frontális balesetről first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.