Miután a parlament augusztus 28-án Unger Annát megválasztotta a hivatal elnökének, míg Tasnády Katalint nyomozati elnökhelyettesnek, a Fidesz-frakció közleményben hangsúlyozta, hogy elfogadhatatlan egy olyan szervezet létrehozása, amely felett nincs valódi bírói kontroll, és amely besúgóhálózatot hoz létre, lehallgat és anyagilag tönkretesz embereket.
A képviselőcsoport szerint „minden jel arra utal”, hogy a szervezet koncepciós eljárásokat fog indítani a Tisza Párt és Magyar Péter politikai megrendelései alapján.
A hivatal elnökének megválasztott Unger Annát a Fidesz-frakció közleménye „politikai komisszárnak” nevezte, akinek semmilyen gyakorlati vagy vezetési tapasztalata nincs, és jogi végzettséggel sem rendelkezik.
A Fidesz szerint a kiválasztás legfőbb szempontja „a tiszás pártlojalitás” volt.
A Tisza által irányított ÁVH olyan jogkörökkel fog rendelkezni, ami összeegyeztethetetlen a jogállamisággal, súlyosan sérti a tisztességes eljárás elvét és jogorvoslathoz, a tulajdonhoz és vállalkozáshoz való jogot, az egyenlő bánásmódot, valamint a magánszféra védelmét – írta az ellenzéki párt frakciója, amely egyben jelezte, hogy Alkotmánybírósághoz fordul, mert szerintük a hivatal bárki ellen vizsgálatot indíthat, nyomozhat, vádat emelhet, vádképviseletet elláthat, folyamatban lévő ügyeket elvonhat, lehallgathat, kényszerítőeszközről dönthet, fedett nyomozót alkalmazhat és besúgóhálózatot építhet ki.
Nos, a Fidesz nem vesztegette az idejét, hiszen az indítványuk már egy nappal az elnökválasztás előtt. augusztus 27-én megérkezett az Alkotmánybírósághoz.
Az utólagos normakontrollban az ellenzéki képviselők mindenekelőtt a törvény Alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérték.
A jogszabály egészét elsődlegesen közjogi érvénytelenség miatt támadták, mert álláspontjuk szerint az előkészítés során nem biztosították több, a szabályozással közvetlenül érintett alkotmányos és független szerv törvényben biztosított véleményezési jogának tényleges gyakorlását.
A 46 oldalas indítvány szerint a törvény nem kevesebb mint 13 alaptörvényi rendelkezést sért: B) cikk (1) – Magyarország független, demokratikus jogállam.
C) cikk (1) – A hatalom megosztásának és kizárólagos gyakorlásának tilalma.
I. cikk (3) – Az alapvető jogok korlátozásának feltételei.
VI. cikk (1) – Magán- és családi élet, otthon, kapcsolattartás és jó hírnév védelme.
XII. cikk (1) – Munka és foglalkozás szabad megválasztásának joga.
XIII. cikk (1) – Tulajdonhoz való jog és a tulajdon védelme.
XV. cikk (1) – Törvény előtti egyenlőség.
XV. cikk (2) – Hátrányos megkülönböztetés tilalma.
XV. cikk (4) – Esélyegyenlőség előmozdítása, egyes csoportok védelme.
XV. cikk (5) – Kiemelt állami védelem többek között gyermekek, nők, idősek és fogyatékossággal élők számára.
XXIV. cikk (1) – Tisztességes és részrehajlás nélküli hatósági ügyintézéshez való jog.
XXVIII. cikk (1) – Tisztességes, nyilvános bírósági tárgyaláshoz és pártatlan bíróhoz való jog.
XXVIII. cikk (7) – Jogorvoslathoz való jog.
Az utólagos normakontrollról már az új összetételű Alkotmánybíróság dönt.
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a HírTV Bayer show című műsorában a NVVH-ra utalva kijelentette: Az egy ÁVH-típusú intézmény, létrehozásáért elsősorban azok felelősek, akik a törvényt megalkották.
Ők politikusok, és ezért az önkényuralmi eszközért, ami az ÁVH, a felelősséget ők viselik politikai értelemben.
De őket nem lehet se pénzügyi, se büntetőjogi felelősségre vonni.
Hozzátette: aki ebben az ÁVH-ban munkát vállal, döntéseket hoz, eljárásokban vesz részt, nem tudja elkerülni a pénzügyi és jogi felelősségre vonást, amikor majd helyreállítják a jogállamot. (index)

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.