Aktívan dolgozik a dodó ( Raphus cucullatus ) feltámasztásán a Colossal Biosciences biotechnológiai vállalat, amely legutóbbi közlése szerint már 95 százalékban feltérképezte a 17. században kihalt faj genomját.
Azt ugyanakkor nem árulták el, hogy mikorra várhatjuk az első dodó kikelését.
A Colossal Biosciences fő célkitűzése, hogy géntechnológiai módszerekkel visszahozzon olyan mára kipusztult állatokat, mint a gyapjas mamut ( Mammuthus primigenius ), a déli óriásmoa ( Dinornis robustus ) vagy a tasmán tigris ( Thylacinus cynocephalus ).
Az óriásfarkast ( Aenocyon dirus ) a cég saját bevallása szerint már sikeresen fel is támasztotta , a szakértők szerint azonban erről szó sincs.
A vállalat ugyanis valójában mai szürke farkasokat ( Canis lupus ) génmódosított úgy, hogy azok egyes vonásaikban emlékeztessenek a jégkorszak ikonikus ragadozójára.
Colossal Biosciences A Colossal Biosciences óriásfarkasai egyéves korukban.
A kihalt állatfajok tényleges feltámasztása nem lehetséges, a legtöbb, amit tehetünk, hogy génszerkesztéssel, és hibrid sejtek létrehozásával megpróbáljuk reprodukálni genetikai jellegzetességeiket a ma élő legközölebbi rokonaiknál.
Az óriásfarkas esetében ez a szürke farkas, a dodóéban pedig a a Délkelet-Ázsia egyes szigetein őshonos sörényes galamb ( Caloenas nicobarica ).
Amint a Reuters írja , ez a madár küllemében nem sokban hasonlít a szürke, röpkételen, jellegzetesen nagy csőrű dodóra: csillogó zöld és rézszínű tollazatáról ismert, apró, hegyes csőre van és tud repülni.
A Colossal azonban génszerkesztéssel úgy módosítaná megjelenését, hogy a dodóra jellemző tulajdonságokat mutasson.
A dodó egy Mauritius szigetén őshonos, talajon fészkelő madár volt, amely körülbelül 1 méter magasra nőtt, testtömege pedig elérhette a 23 kilogrammot.
Mivel élőhelyén nem volt természetes ragadozója, az emberektől, valamint a velük együtt megjelenő macskáktól és más állatoktól sem félt, amikor a 16. században megvetették lábukat a szigeten.
Védekező mechanizmusok híján a dodó teljesen kiszolgáltatott volt, utolsó élő példányát 1662-ben látták. barbaraaaa / Getty Images A sörényes galamb.
Megőrződött maradványainak köszönhetően a tudósoknak a 2000-es évek elején sikerült szekvenálniuk a dodó genomját.
A megmaradt DNS-mintákból azonban már néhány évszázad alatt is rengeteg információ veszik el, a DNS bomlása, károsodása miatt, ezért a dodó genomja sem lett teljes.
A Colossal Biosciences viszont kifejlesztett egy olyan, mesterséges intelligenciát alapuló rendszert, amely segít meghatározni, hogy milyen gének lehetnek felelősek a dodó sajátos jegyeiért.
A vállalat nemcsak feltámasztani akarja a dodót, hanem mauritiusi tudósokkal, természetvédelmi szervezetekkel és az ország kormányával együttműködve vissza is telepítené a fajt eredeti élőhelyére.
A dodó az emberi tevékenység okozta kihalás legismertebb jelképe a világon.
A faj az emberek Mauritiusra érkezését követő néhány évtizeden belül eltűnt, nagyrészt az általuk behurcolt inváziós fajok, például a patkányok és más állatok miatt.
A dodó visszahozása azt bizonyítaná, hogy a kihalás nem feltétlenül végleges – nyilatkozta Ben Lamm , a Colossal Biosciences alapító-vezérigazgatója a Reutersnek, akivel korábban lapunk is készített interjút.
Vele folytatott beszélgetésünk ide kattintva olvasható.
Kapcsolódó „Az emberiség minden egyes nap istent játszik” – interjú Ben Lamm-mel A kihalt fajok feltámasztásával foglalkozó Colossal Biosciences társalapítójával beszélgettünk.
The post A dodó feltámasztásán dolgozik az óriásfarkasokat visszahozó vállalat first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.