A költségvetés júliusi adatai kedvezőek: 524 milliárd forintos többlettel zárta a hónapot, a hét hónapos hiány pedig a kormányváltás óta az éves cél 91 százalékáról 68 százalékra mérséklődött– írta Kármán András pénzügyminiszter a Facebookon.
A miniszter szerint ez közel 1000 milliárd forintos javulás jelent a választási hónap, áprilishoz képet.
Ez a fordulat nem a véletlen műve.
A takarékosabb állami működés, illetve a pazarlás és lopás megszüntetése kezd megmutatkozni a számokban – írta Kármán hozzátéve, hogy a kedvező adat viszont nem azt jelenti, hogy hátradőlhet a kormány, mert a költségvetés helyzetére továbbra is rányomja a bélyegét az Orbán-rendszer nehéz öröksége.
Kormányváltás nélkül idén GDP-arányosan 8,3 százalékos hiány felé tartott volna az államháztartás.
Ma, a Tisza kormány munkájának hála már „csak” 7,5 százalékos hiány várható, vagyis a lyuk, amit a Fidesz ütött a költségvetésen, még mindig jelentős.
Van tehát mit helyrehozni, a munka java pedig még előttünk áll.
Egyetlen hónap egyenlege önmagában sosem ad teljes képet: a havi adatokban jelentős egyszeri és szezonális hatások vannak.
Augusztusban például az uniós források hazahozatalához kapcsolódó előfinanszírozási feladatok miatt várhatóan közel 2200 milliárd forintnyi kiadás fogja terhelni az egyenleget – vagyis a következő havi szám óhatatlanul más képet mutat majd.
Ez nem rossz hír, egyszerűen a finanszírozás természetes ritmusa.
Valóban történt egy fordulat a költségvetési fegyelemben, de a kedvező júliusi számoknak csak egy része épül be tartósan az éves egyenlegbe.
A többlet egy részét az okozza, hogy a tervezettnél kevesebb kiadás jelentkezett – köztük olyanok is, amelyek nem eltűnnek, hanem a következő hónapokra tolódnak. – sorolta a miniszter.
Kármán szerint örülnek minden apró eredménynek, egy-egy látványos havi rekordnak, de a cél továbbra is a kiszámítható és fenntartható államháztartás.
The post Kármán: Közel ezermilliárdos javulás a hiányban first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.