Pócs János tiszteletben tartja és tudomásul veszi Forsthoffer Ágnes döntését, de az ellen a leghatározottabban tiltakozik, hogy ő csalt volna, ezért fellebbez a házelnök kitiltó határozata ellen – erről a Telexnek beszélt az Országgyűlésből három ülésnapra kitiltott fideszes képviselő.
Forsthoffer szerint Pócs többszöri figyelmeztetés után is rendszeresen megzavarta az üléseket, emiatt döntött végül a három ülésnapos kitiltás mellett.
Ahogy a lap is felidézte, Magyar Péter miniszterelnök hétfőn kérte a házbizottság összehívását, mert szerinte Pócs csalt az egyik szavazáskor.
A fideszes képviselő azt állította, hogy nem működött a szavazógépe, és ezért nem tudott gombot nyomni, de a miniszterelnök szerint Pócs bent sem volt a szavazás közben az ülésteremben, és „ócska, piti csalóként” meg akarta téveszteni az ülést vezető Hallerné Nagy Anikót. „Soha életemben nem csaltam.
Milyen szándék vezetett volna?
Semmit nem változtatott volna, hogy eggyel több vagy kevesebb az igenek száma” – mondta Pócs a Telexnek, hozzátéve, hogy azt egy percig nem vitatja, hogy egyéb elfoglaltságai miatt késve érkezett az ülésterembe, de szerinte a körülötte ülő képviselők tanúsítani tudják, hogy nyomkodta a szavazógombot.
Pócs házszabályellenesnek tartja, hogy a házelnök több külön esetet összefogott most a büntetés kiszabásakor, és úgy látja, nem mindenkire egyformán vonatkoznak a szabályok.
Pócs szerint Magyar Péter például minden egyes ellenzéki felszólalást megzavar a bekiabálásaival, mégsem kapott még büntetést, ahogy annak sem lett következménye szerinte, amikor a tiszás Schummer Orsolya szavazott Csézi Erzsébet helyett, vagy amikor Kulcsár Krisztián Lezsák Anna anyját szidta.
Pócs fellebbez a házelnök döntése ellen a jogorvoslatról a Mentelmi Bizottság dönt. ]]>


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.