Etikai vizsgálat indul Kaprinyák Tibor tiszás képviselő ügyében, miután kiderült, hogy afrikai vadászaton vett részt, és lelőtt állatokkal pózolt.
A TISZA-frakció meghallgatta a képviselőt, majd elfogadta az elnökség javaslatát, hogy a frakció etikai bizottsága vizsgálja ki az esetet.
Bujdosó Andrea frakcióvezető közlése szerint a végső döntés a jövő héten születik meg, addig Kaprinyák Tibor nem vesz részt az Országgyűlés munkájában.
Az ügy azért is kínos, mert a képviselő az Élő Környezetért Felelős Bizottság alelnöke.
Gajdos László miniszter először még kiállt mellette, Magyar Péter azonban vizsgálatot ígért.


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.